11 tonna mínusz - újra városi fogyókúraverseny indul Szegeden

Az immár hagyományossá vált kezdeményezés résztvevőinek az elmúlt tíz esztendőben több mint 11 tonna túlsúlytól sikerült megszabadulniuk.    

 
Magyarország az európai „elhízottsági listán” a harmadik helyen áll, és közismert, hogy a túlsúly elsősorban a mozgáshiány miatt alakul ki – mondta Kovács Éva, az akció főszervezője a hétfőn kezdődő regisztráció előtt. Bár a résztvevők átlagosan 8-12 kilogramm feleslegtől szabadulnak meg néhány hónap alatt, és akadnak olyanok – az évet 140-160 kilóval kezdő versenyzők –, akik több mint 30 kilót is leadnak, az akció célja mégsem a gyors fogyás, hanem az életmódváltás, az indulók életminőségének tartós javítása – fogalmazott a szakember.

Jó közösség és társas mozgás - szinte mindenki végigcsinálja a programot 


A városi fogyókúraversenyben bekapcsolódik Szeged apraja-nagyja. Az eddigi legfiatalabb résztvevő még tízéves sem volt, a legidősebb pedig már 70. születésnapját is megünnepelte, amikor bekapcsolódott a rendszeres, heti legalább két alkalmat jelentő testmozgással járó programba. Kovács Éva elmondta: tavaly 87, 2010-ben pedig 110 nevező volt, de akadtak olyan évek, amikor több mint háromszázan fogtak bele a fogyózásba. A jó közösségnek és a társas mozgás örömének köszönhető, hogy 80-90 százalék végig is csinálja a kezdetben három-, jelenleg már öthónapos versenyt.

A jelentkezők állapotfelmérésen vesznek részt, majd a szervezők egyénre szabott edzéstervet dolgoznak ki, és étrendjavaslatot is készítenek, figyelembe véve a fizikai, fittségi állapotot, az életkort, a nemet, valamint a ráfordított, rászánt időmennyiséget. Az idei verseny újdonsága, hogy a foglalkozásokat új helyszínen, a Napfényfürdő Aquapolisban tartják. A nagyobb súlyú vendégek számára az első időszakban ugyanis csupán néhány mozgásforma alkalmas a szárazföldön, a vízben végzett gyakorlatokkal azonban számukra is változatosabbá tehető a program.

Ha valaki tud arról, hogy más városban is lenne hasonló kezdeményezés, kérjük ossza meg velünk (szerkesztoseg@pozitivnap.hu)! Köszönjük! 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG