Advent a cirkuszban - Jótékonysági előadások a rászoruló gyerekek részére

A Fővárosi Nagycirkusz már második alkalommal szervez az adventi időszakban jótékonysági előadásokat. A cél, hogy minél több fiatal élvezhesse a cirkuszi műfaj világszínvonalú produkcióit. Sok gyerek van országszerte, akik nem tudnak részesülni abból az élményből, abból a csodából, amit a cirkusz jelent, ezért a tavalyi év során egy kezdeményezést indítottunk az adventi időszakban Advent a cirkuszban címmel – nyilatkozta Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet


Az előadásokra idén november 26. és 28.között várják a főleg egyházi és szociális intézményekből érkező nehéz sorsú gyerekeket.

A bohóc locsolós produkciójába a gyerekek is bekapcsolódhattak a Fővárosi Nagycirkusz első jótékonysági napján. A rendezvényre rengeteg fiatal érkezett, volt, aki életében most járt először cirkuszban. Sokan több száz kilométert utaztak, hogy láthassák az előadást. A cirkusz krampuszai pedig ajándékkal is kedveskedtek a kicsiknek.

A Fővárosi Nagycirkusz ősszel Kecskeméten, Szolnokon és Debrecenben csaknem 1000 fiatalt hívott meg ingyenes előadásaira.


Forrás: Híradó.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Nem kell Bécsig szaladnunk, ha igazán szépet szeretnénk látn: A legszebb hazai adventi vásárok

Magyarországi adventi vásárok és programok egy csokorban. Ahol kellemes kikapcsolódás és meghitt hangulat várja a karácsonyra készülődőket.

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Olyan ritkán vagyunk csendben, ez pedig ijesztő. Advent 4 hete lehetőséget ad arra, hogy hangtalan légy, jobban megismerd önmagad és új célokat állíts fel a jövőre nézve. Az a 4 dolog, amit mindenképp át kell gondolnod az adventi időszakban:

Nem hiszed el, hogy ez a kisfiú miért növesztette 2 évig a haját!

Sokszor halljuk azt, hogy a gyermekek önzetlenek, őszintén és úgy általában még sokkal jobb verziói az embernek fiatalon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ennek a kisfiúnak a tette!


NAPI BOLDOGSÁG