Advent igazi üzenete

Az év legsötétebb időszakába lépünk, mégis Advent első vasárnapjával már  készülhetünk a fény ünnepére. Hódítsuk vissza a karácsonyt a tőzsdétől és  tegyük megint szívüggyé!

A keresztény advent


A keresztény kultúrkörben a december 25-ét, a hivatalosan Jézus születésnapjának tartott napot megelőző négy hét az adventi időszak. Az advent szó a latin adventus Domini (az Úr eljövetele) kifejezésből származik, jelentése eljövetel. A fogalmat csak a karácsony bevezetésével egyidejűleg kezdték használni a 4. századtól, viszont számos ősi nép hagyományosan a fény újjászületésére készült ebben az időszakban, ami az év legsötétebb szakasza.  

Az Ádvent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepe körül – idén november 27-én – kezdődik. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín. Az ádventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az ádventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

Felkészülés a fény újjászületésére


Jó néhány ősi kultúrában, köztük a magyarban is december végén a Fény születését ünnepelték. A téli napforduló (dec. 21.) volt az utolsó olyan nap az évben, amikor a sötét órák a leghosszabbak, innentől ismét rövidülnek, a sötétség újra átadja helyét a fénynek. A természet rendjével párhuzamosan őseink is inkább visszavonultak, többet pihentek, ez a néhány hét hagyományosan a befelé fordulás, az önmagukkal való szembenézés, a bűnbánat időszaka volt, amit böjttel tettek igazán hatékonnyá.  

Fény a hétköznapokban, avagy a megbocsájtás művészete


A közkedvelt bibliai mondást, miszerint „Ne menjen le nap a te haragoddal”, nemcsak az adventi időszakban érdemes komolyan venni, hanem az év minden napján. Ha egy-két hónapig minden nap gyakoroljuk ezt az egyszerű rítust, az elalvás előtti megbocsájtást, a napunk „megtisztítását”, érezni fogjuk, hogy életünk sokkal könnyebbé és derűsebbé válik. És ehhez nincs is szükség karácsonyra, mégis minden napunk örömteli, izgalmas ünnepnappá változik majd. Az igazi és teljes megbocsájtás akkor jön létre, amikor felszabadultan, tiszta lélekkel el tudjuk engedni haragunkat és neheztelésünket, irányuljon az önmagunk vagy egy másik ember felé.  Amikor képesek vagyunk úgy tekinteni a helyzetre, mintha meg sem történt volna, s újult erővel, hittel tudunk a jövőbe nézni. 

Unalomig ismételt frázis a karácsony előtti, gyakran hisztériába vagy letargiába hajló készülődés közepette, hogy akkor élnénk igazán helyesen, ha a szeretetet nem csak az ünnepnapokon, hanem az év többi részében is át tudnánk élni, érezni önmagunkkal és embertársainkkal szemben egyaránt. Ennek a szeretetnek sarkalatos pontja a megbocsájtás és elfogadás gyakorlása. A vásárlási akciók helyett, inkább ragadjuk meg a következő hetek "lehetőségét" és próbáljunk meg ezzel a "feladattal" hangolódni a fény újjászületésére, karácsonyra!

Szerző: Fodor Márta

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG