Búcsú az "öreg rókáktól"!

Lezárult egy korszak a fővárosi villamosközlekedésben: a BKV nagyobb tételben leselejtezné ipari csuklós villamosait.


A fővárosban már százhárom, hannoveri eredetű TW6000-es rója a síneket, kapacitásuk már a kiadandó járműmennyiség fölött van.

Már százhárom TW6000-es dolgozik a veteránok helyett!

A Ganz csuklósokra egyre kevesebb szükség van, a Száva kocsiszínben már csak néhány tartalékkocsi áll bevetésre készen, ha mégis valami probléma lenne az importkocsikkal. A csuklósok két hagyományos (2-es, 24-es) pesti vonalat leszámítva Budára, Kelenföld és Budafok kocsiszínbe koncentrálódnak, zömük félreállítva várja sorsát – tette hozzá a portál.

A BKV nyáron tizenöt öreg, a forgalomban már részt nem vevő Ganz csuklósát selejtezné le. A legidősebb példányok ebből a sorozatból a hatvanas évek végén készültek, a nullszéria 1967/68 fordulóján kezdte üzemét.

A legidősebb példányok, az 1967/68 -as év fordulóján kezdték meg a munkát!

A hírek szerint ez a mostani selejtezés még csak az első hullám: amennyiben érvényes pályázatok érkeznek a nemrég kiírt villamostenderre, és sikerül a jelentkezők valamelyikével szerződést kötni, további tizenöt Ganz csuklós villamos állományból való törlése várható.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!

A betondzsungel ösvényein - Ha még nem ismered, akkor ezt nagyon sürgősen pótold!

A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait veszi a célkeresztbe. Jivens O. Breewenses "természetfilm" sorozata, arra vállalkozik, hogy tudományos igényességgel, közelről mutassa be a nagyvárosi emberek különböző csoportjait.

Elképesztő 145 éves titok lappang Kőbánya alatt - vess rá te is egy pillantást!

Kőbánya roppant izgalmas környék, csak igyekszik ezt a lehető legjobban titkolni. Az itt lévő Dreher Sörgyár csak egy, a nevezetességei közül.


NAPI BOLDOGSÁG