Budapest 100 éves házai

Áprilisban ismét megrendezik a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjét, a Budapest100 programot, amelyre még jelentkezhetnek azok a fővárosi házak, amelyek 2013-ban ünneplik építésük, esetleg újjáépítésük évfordulóját.


A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) várja azok jelentkezését, akiknek házuk, esetleg munkahelyük 2013-ban ünnepli tervezésének, átadásának vagy átépítésének századik évfordulóját és szívesen kinyitná az épület kapuit a látogatók előtt április 6-án és 7-én. Jelentkezhetnek közös képviselők, tulajdonosok, bérlők vagy lakók, bárki, akinek kedve van egy-egy ház nevében csatlakozni a programhoz.

Garamvári Gábor fotói a történelmi épületekről

A részt vevő épületekben a házat és a lakóközösséget bemutató sétákat tartanak az önkéntesek, vagy pikniket, házi koncertet, esetleg kiállítást szerveznek a látogatók számára. A szervezők célja az, hogy a lehető legtöbb jubiláló ház nyitva legyen a látogatók előtt, és az ott lakók akár jelképesen, akár tevőlegesen megünnepeljék a centenáriumot.

Ezek a házak teremtik meg Budapest különleges hangulatát

2011 áprilisában, az első Budapest100 program alatt 50 budapesti épületben (lakóházakban és intézményekben) vendégeskedtek az érdeklődők. A kétnapos rendezvény alatt csaknem 16 ezer ember fordult meg a házakban, műtermekben és padlásokon.

A Dohány utcai zsinagóga, ahonnan eddig még sosem néztük

2012-ben a lakóházak mellé 25 intézmény is csatlakozott (színházak, minisztériumok) és megközelítőleg 18 ezerre nőtt a látogatók száma.

Az ég, ahogy csak egy budapesti láthatja

 - A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, ezért nem kizárólag a jó állapotú épületeket vagy a műemlékeket szeretnénk megmutatni a közönségnek. Úgy gondoljuk, hogy az elhanyagolt, gazdátlan házak is figyelmet érdemelnek – vélik a szervezők.

A programhoz már csatlakozott és a 2013-ban századik évfordulójukat ünneplő házak leírása, valamint a részvételről szóló tájékoztató a honlapon olvasható. A programhoz e-mailben vagy telefonon lehet csatlakozni (budapest100@kek.org.hu vagy a 20/341 6688-as számon).


Forrás:szeretlekmagyarorszag.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács

Vaskor István- a vidék újságírója, a Sokszinú Vidék magazin munkatársa készített egy csodálatos interjút. Alanya egy olyan ember, akinek élete mindannyiunk előtt példaként lebeghet. Csodálatos interjú kitartásról, élni akarásról, hűségről.

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!

A betondzsungel ösvényein - Ha még nem ismered, akkor ezt nagyon sürgősen pótold!

A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait veszi a célkeresztbe. Jivens O. Breewenses "természetfilm" sorozata, arra vállalkozik, hogy tudományos igényességgel, közelről mutassa be a nagyvárosi emberek különböző csoportjait.


NAPI BOLDOGSÁG