Bulis biztonság - felkészülten az éjszakába

Bűnmegelőzési honlapot indított a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, ami a tiniket és szüleiket célozza meg, hogy egy egy bulinak ne váljon áldozatává a fiatal.


A honlap a határaikat feszegető, a szülői és iskolai közösségektől függetlenedő fiatalokat szólítja meg a gyerekek szájízének, gondolatvilágának megfelelő nyelvezeten és képi világgal.

Az indulás időpontja sem véletlenül lett a nyári szünidő kezdetéhez igazítva, hiszen a vakáció kezdetével a fiatalok felszabadultabbak, kevésbé figyelnek a szabályok betartására, így könnyebben válhatnak baleset vagy bűncselekmény áldozatává.


A honlap kisfilmek, fotók, karikatúrák segítségével dolgozza föl többek között az áldozatvédelem szempontjából legfontosabb témákat: foglalkozik a közlekedési szabályokkal, a vagyonvédelemmel, a vízi és vízparti pihenéssel kapcsolatos tudnivalókkal, illetve a legális és illegális drogokkal.

Az információk mellett a folyamatosan megújuló honlap rendszeresen kínál játékokat is az olvasóknak, melyeken a biztonságos szórakozást lehetővé tevő ajándékokat nyerhetnek.

A weboldal a pedagógusokhoz és szülőkhöz is szól, ők is találhatnak hasznos információkat, elérhető egyebek mellett az az e-learning tananyag is, amely a leglényegesebb bűnmegelőzéssel kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mi a baj az Y-generációval (+videó)

Van egyáltalán baj? Talán még sosem volt ennyire fontos, hogy odafigyeljünk egymásra. Ez a videó futótűzként terjed most...

20 fontos tanács Maria Montessoritól, amit minden szülőnek érdemes tudnia

Maria Montessori olasz orvosnő, pedagógus és pszichológus volt. Pedagógiai alaptézise máig nem avultak el.

Végre! Tananyag készült a felelős állattartásról

Nagyon fontos programot indított el az Országos Állatvédőrség Alapítvány. Mostantól a pedagógusokon a sor, hogy éljenek a lehetőséggel és használják a rendelkezésre álló anyagokat

A tudás kincs, de pontosan mennyit ér? Ezek a világ leghíresebb egyetemeinek tandíjai!

"A tudás egy kincs, mely tulajdonosát mindenhova elkíséri." Ehhez hasonló mondásokat mindannyian ismerünk. De vajon mennyit ér számokban kifejezve egy diploma például a világ legismertebb egyetemén a Harvadon?

Az oldal, ahol a tudásoddal rászorulókat lakathatsz jól, és még pénzedbe sem kerül!

A kezdeményezés célja, hogy megszüntesse az éhezést és elérhetővé tegye a közoktatást és mindehhez a TE tudásodra van szüksége!


NAPI BOLDOGSÁG