Élj kislábon! - ökoprogram indul az ELTE-n

Takarékosság a papírral, a vízzel és az árammal, megfelelő hulladékkezelés, kerékpár használata az autó helyett - többek között ezek a hívószavai az Élj kislábon mottóval az ELTE-n induló ökoprogramnak.

A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a program az ELTE két legnagyobb karán, a bölcsészettudományi és a természettudományi karon indul, és két szemeszteren át tart majd.  A projektben számtalan ingyenes programot kínálnak a témára nyitott közönségnek: minden egyetemi polgárt és érdeklődőt várnak az ELTE Csütörtöki ökoestéire, fenntarthatósági témákat körüljáró kerekasztal-beszélgetésekkel, standokkal, interaktív nyereményjátékokkal, koncertsorozatokkal. A Zöld tanszék program keretében a két kar tanszékei között zajlik majd egy környezettudatossági verseny, és a hallgatók videopályázatban is összemérhetik kreativitásukat.

A program honlapja, amelyen minden információ elérhető lesz, a www.okoszeminarium.hu címmel indul szeptemberben. Ezen keresztül minden felsőoktatási hallgató kiszámolhatja a greendex átlagát, vagyis hogy mennyire zöld módon éli egyetemista hétköznapjait, és hasznos tippeket is kapnak a fenntartható életmód megvalósításához. Mint kiemelték, az ELTE elsődleges célja, hogy megmutassa hallgatóinak a környezettudatos élet gyakorlati hasznát, felkészítse őket a mindennapi alkalmazására. Az MTI-hez eljuttatott közleményben írtak arról is, hogy Magyarországon ez az első átfogó programsorozat, amely a fenntarthatóságra nevelést egyetemi szinten igyekszik megvalósítani. 

A tájékoztató anyag szerint Magyarországon az óvodai neveléstől a középiskolai oktatásig a Zöld óvoda és az Ökoiskola nevű programok révén az ezekhez csatlakozó intézmények diákjai részesülnek zöld nevelésben, szemléletformálásban is, a felsőoktatási intézményekben ezeknek a programoknak azonban nincs folytatásuk. Néhány karon van ilyen irányú képzés, több intézményben hallgatói zöldszervezetek tevékenykednek, de az egyetemek napi életvitelében, fizikai környezetében általában nem jelennek meg kellő hangsúllyal a fenntarthatóság szempontjai, és nem fordul kellő figyelem a környezettudatos gondolkodás minden hallgatót megcélzó széleskörű oktatására sem, holott az EU-ban ez is éppolyan fontos tantárgy, mint például az informatika.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki

Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat.

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.

Skandináv házak, melyek mintha most léptekvolna le egy mesekönyv lapjairól

A zöld tetők visszaadnak egy darabot a természetnek, amit az építkezéssel elvettünk tőle.

A környezetvédelmi "Nobel-díjat" idén egy indián családanya kapta

Összesen hat környezetvédő aktivista kapta meg az elismerést. Az aktivisták némelyike az életét kockáztatja, amikor kiáll egy ügy mellett...

Nincs több szmog - Minden hónapban autómentes nap lesz Párizs sugárútján!

Nem is csoda, hiszen évente több tízezren halnak meg a szmog miatt Franciaországban.


NAPI BOLDOGSÁG