Hétfőtől te is pályázhatsz hűtőgépcserére



A háztartásigép-gyártók szervezete, a CECED Magyarország Egyesülés vasárnapi közleményében emlékeztetett, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptember 25-én hirdette meg az Otthon Melege Programhoz kapcsolódó felhívást, amelyre a pályázatokat november 30-ig, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet benyújtani. A pályázatok csak elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül adhatók be. Ehhez a pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu portálon.


Bárki pályázhat


A pályázatot eredetileg a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak hirdették meg, de az NFM később módosította a feltételeket, és úgy döntött, minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemélynek lehetővé teszi a részvételt a programban.

A pályázatok benyújtása régiónként és pályázói körönként eltérő időszakokban lehetséges. A nyugdíjas és nagycsaládos pályázók előnyt élveznek azzal, hogy nekik a pályázás lehetősége korábbi időpontban nyílik meg. A régiókban a források népességarányosan vannak elosztva.

Összesen 627,1 millió forint állami támogatás áll rendelkezésre, amelyből új, magas energiahatékonyságú hűtő vagy fagyasztó vásárolható. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új hűtőgép vételárának maximum 50 százaléka, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer forint, A++ és A+++ energiaosztályú gép választása esetén pedig maximum 35 ezer forint.

A háztartásikészülék-cserével minimum 10 százalékos energia- vagy minimum 20 kilogramm/év szén-dioxid-megtakarítást kell elérni - közölte a CECED Magyarország Egyesülés.

A háztartásigép-gyártók szervezete egyúttal felhívta a figyelmet a pályázati tanácsadó oldalra, a www.csereprogram.hu portálra, ahol regisztráció nélkül is hozzáférhetők a pályázáshoz szükséges információk. Az oldalon közzétett táblázat szerint elsőként a Budapesten és Pest megyében élők nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak nyílik meg a pályázat.

A pályázat indulásának alkalmából a CECED Magyarország tagvállalatai olyan családoknak segítenek új, energiatakarékos készülékekkel, akik még a támogatással együtt sem tudnak új hűtőt vásárolni. A felajánlott 20 korszerű hűtőt és fagyasztót az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el családsegítő intézményeivel kapcsolatban lévő rászoruló családoknak. 


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Ez a fotópályázat bizonyítja: drága gép nélkül is lehet csodás képeket lőni

Úgy gondolod, hogy méregdrága fényképezőgép kell hozzá, hogy jó képeket készíts? Nincs igazad!

MeGyek hozzád! - Mert a mentorkodás jövőt épít

A Mentorprogram Gyerekeknek (MeGyek) egy fiatal kezdeményezés, fiatalok által, még fiatalabbaknak. A nyitott és a jó hozzáállás diadala gyermekotthonokban.


NAPI BOLDOGSÁG