Jöhet a családi csődvédelem: így segítene az adósokon

Kisebb, néhány millió forintos tartozások rendezésében segíthet a családi csődvédelem intézménye, amelynek bevezetését a kormány a devizahiteles mentőcsomag elfogadása után tervezi. Ilyenek általában a hitelkártya-tartozások, az áruhitelek, a személyi kölcsönök és a közműtartozások.



Szomora Aladárné csaknem 2,5 millió forintnyi devizahitelt vett fel 2007-ben a házuk felújítására. Két éve elromlott a tűzhelyük és a hűtőjük, és csak egy újabb, áruvásárlási hitelből tudtak újat venni. Idén februárban pedig ki akarták kapcsolni náluk az áramot, ezért gyorskölcsönhöz is folyamodniuk kellett.

„Nem volt más választásom. A harmadik hitelt is fel kellett vennem ahhoz, hogy rendezni tudjam az áramszámlámat. Már nem volt min gondolkodni” – nyilatkozta a Híradónak szombaton a nő.

Az ehhez hasonló, néhány millió forintos tartozások rendezésében segíthet a jövőben a családi csődvédelem intézménye. Ilyenek általában a hitelkártya-tartozások, az áruhitelek, a személyi kölcsönök és a közműtartozások. A családi csődvédelem lényege, hogy a bajba jutott családnak egy pénzügyi biztos segít a talpra állásban.

„Igyekszik arra biztatni vagy arra kényszeríteni is valamelyest a családot, hogy addig nyújtózzon, ameddig a takarója ér. Csak olyan kiadásokat engedélyez számukra, csak olyan életnívót, amelyet a jövedelmük megenged. A pénzügyi tanácsadó ez által egy felelősebb pénzügyi gazdálkodásra ösztönzi, vagy ebbe az irányba viszi a családot” – magyarázta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke.

Ha az adós egy meghatározott ideig – valószínűleg több évig – aláveti magát a szigorúbb gazdálkodásnak, a futamidő végén a tartozás fennmaradó részét elengedi a bank.

A családi csődvédelemről az után születhet döntés, hogy az Országgyűlés elfogadja a devizahiteles mentőcsomagot. Ekkor derülhet ki az is, hogy hány embernek segíthet ez a megoldás. Az új Országgyűlés első intézkedéskén azonban – várhatóan már hétfőn – meghosszabbíthatja a kilakoltatási moratóriumot.


Néhány éve még 750 ezer családnak volt devizahitele Magyarországon. Az elmúlt években azonban több lehetőség is segített az adósokon. Mintegy 170 ezren éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, 176 ezren léptek be az árfolyamgátba, a Nemzeti Eszközkezelőnek pedig már több mint 18 ezer ingatlant ajánlottak fel.



Forrás: Duna Híradó / Hirado.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Te segítenél egy bajba jutott állaton? Ezek az emberek az életük kockáztatása árán is megtették! (+videó)

Ezek a hősök a saját életüket kockáztatták, hogy segítsenek egy állatnak... Hősies állatmentések egy megható válogatásban.

Nem segítek a feleségemnek - ezért te se segíts soha

Az alábbi gondolatfoszlány néhány nappal ezelőtt indult hódító útjára a Facebookon, amit mi az Új Egyensúly portál főszerkesztőjének, Barok Eszternek a fordításában találtunk meg, a történet pontos eredete sajnos bizonytalan. Itt most után közöljük mivel ez a rövid elbeszélés precíz magyarázata annak, miért nem segít feleségének egy férfi a háztartási munkában és a gyereknevelésben.

Példát mutat emberségből az országtorta verseny kétszeres győztese

A Szó testvérek figyelmet szentelnek azokra, akiknek nem mindig jut élelem az asztalukra.

Egy igazi erőleves a lelkednek: az utas, aki nem fizetett

Íme egy történet, amely valahogy mindig utat talál a szívekhez. Egy történet, amely bármelyikünkkel megeshetett volna. Évek óta kering az interneten, sokan küldik tovább, sokan olvassák. Általában könnyeket csal a szemekbe. És egy kis melegséget a lélekbe. Egy igazi erőleves a hétköznapokra.

"Ember küzdj és bízva bízzál" - avagy a jócselekedet hatalma

Az internet, a tévéadások, a rádió mind-mind azzal van tele, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Valóban így lenne? A következő képeket elnézve: aligha! :)


NAPI BOLDOGSÁG