Ki legyen 2013 repülő főhőse? - Szavazz az év madarára!

Az erdei fülesbagoly, a fürj és a gyurgyalag közül lehet kiválasztani 2013 madarát Magyarországon, május 15-ig lehet szavazni.


A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján lehet szavazni arról, melyik legyen a következő év madara. Az “Év madara” program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (például: gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van, illetve olyan létező érdekütközésekre, konfliktusokra hívja fel a figyelmet, melyet fel kell oldani.

Az év madarának csak olyan fajt választanak, melynek folyamatos védelmében az egyesület tevőlegesen részt is vesz. Mindhárom jelölt esetében az egyesület kész kampányprogramot dolgozott ki a tervbe vett tevékenységekről.


Az erdei fülesbagoly a leggyakoribb és egyben legismertebb bagolyfaj. Közismertségét annak köszönheti, hogy a falvak mellett a nagyvárosokat is meghódította. Az akár több tucat példányból álló, áttelelő csapatai előszeretettel költöznek kertek, udvarok, utcai fasorok és parkok fáira. Bár állománya állandó, bizonyos jelenségek negatívan hatnak a populáció nagyságára.

Fotó: Oláh János - mme.hu

A fürj sík- és dombvidéki mezőgazdasági területek és száraz gyepek országszerte elterjedt madara. A hímek jellegzetes “pitypalatty-pitypalatty” hangja szervesen hozzátartozik a magyar tájhoz, bár tény, hogy a faj az ország egyes részein jelentősen megritkult vagy el is tűnt. A mezőgazdasági területekhez kötődő fürj esetében a legfontosabb kérdést az agrár élőhelyek állapota jelenti.

Fotó: Loki Csaba - mme.hu

A gyurgyalag főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, partfalakban, telepesen fészkelő faj. Különleges táplálkozása és fészkelési viselkedése miatt állományát számos veszély fenyegeti: partfalak természetes eróziója és benövényesedése, az illegális homokbányászat, valamint a méhészetek közelében működő telepek megrongálása.

Nézze meg az idei év győztes madarát!

Szerző: Pozitív Nap
Forrás: mme.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Gyönyörű szép a 2017-es év madara

Internetes szavazással választották meg 2017 év madarát. Vajon melyik lett ez a csodaszép madár? Mutatjuk fotóval és a legfontosabb információkkal együtt.

Meglepő módon tüntetnek a Brexit utáni rasszizmus ellen

A Brexit utáni zűrzavarban a brit és külföldi állampolgárok megtalálták a közös nevezőt, együtt lépnek fel a rasszizmus ellen.

Több, mint egy évtizede láthattuk utoljára ezt a jelenséget - most újra megfigyelhető lesz!

Legutoljára 2003-ban láthattuk az égitestek különleges találkozását!

Így néznénk ki: ha az arcunk teljesen szimmetrikus lenne (képriport)

Jól ismert tény, hogy az emberi arcok általában nem szimmetrikusak. Valakinek a jobb szemöldöke ül kicsit magasabban, mint a bal. Másnak a felső ajka nagyobb mint az alsó és így tovább...

Rend a lelke mindennek (képriport)

Természetünkből fakadóan kedveljük a szimmetriát és a rendet. Azonban ez a tulajdonság nem csak ránk jellemző, a természetben is felelhető.


NAPI BOLDOGSÁG