Itt a lehetőség, hogy megszokott szürke tereinket, városunkat és életünket a közösség összefogásával beszínezzük.
A Let’s Colour Településszépítő Egyesület a tavalyi év óriási érdeklődése és példaértékű összefogása után, idén ismét útjára indítja színesítő pályázatát.
A projekt pozitív hatásai
Tavalyi példa a magyarcsanádi iskola, ami gyönyörű, új külsőt nyert az egyesület támogatásával és a helyiek közreműködésével. Eljött az idő, amikor a színehagyott iskola, elszürkült utca vagy bármely más közösségi tér beindító színekben pompázhat. A pályázaton induló közösségek, önkormányzatok, vagy magánszemélyek az egyesület honlapján versenyezhetnek a felhasználók szavazataiért!
Pályázz és színezz! Péntekig még jelentkezhetsz!
Tehát ha megvan az akarat, de például csak az anyagi források hiányoznak, akkor itt az alkalom! A Pályázat feltöltését itt megteheted. Még nem maradtál le semmiről, határidő: március 30, péntek.
Külföldön is leszámolnak a szürkeséggel - távoli városok színesben!
Ismert szociológiai megfigyelés, hogy amikor egy házfal éveken, akár évtizedeken keresztül érintetlenül áll, és koszolódik, egyre több lesz rajta a falfirka, és körülötte a szemét. Amikor azonban megtörténik egy felújítás, egy frissítés, akkor a falfirkálók és rongálók jó ideig elkerülik a környéket.
Let's Colour misszió világszerte
Ha nincs ihleted, íme néhány sikeres külföldi példa: kiemelkedő projektek közé tartozik az indiai Radzsasztán helyi hagyományokat alapul vevő közösségi kifestése, amely színorgiát teremtett a szürke városból. Egy másik emlékezetes projekt Rio de Janeiro egyik negyedének az újrafestése volt, amelynek eredményeképpen a városrész ma trópusi színekben pompázik.
Radzsasztán közösségi kifestése.Tiszta versengést és színes falakat mindenkinek, itthon is!



