Már palackozzák Európa első újborát Badacsonyban

Badacsonyban elkezdődött Európa első újborának, a Csabagyöngyének a palackozása. Az augusztus elején befejeződött szüretet követően kétszázezer palack kerül a forgalomba - mondta Varga Péter, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője Badacsonyörsön.

Eddig a francia beaujolaist tartották a világ legkorábban elkészülő borának, mely már novemberben piacra került. A magyar borászok idén ennél is korábban készítették el a "magyar bozsolét". A Csabagyöngye nevű bort, amit a magyar borvidékek közül kizárólag a Balaton déli oldalán termő Csabagyöngye nevű szőlőből lehet elkészíteni. Idén várhatóan 200 ezer palackkal gyártanak a "magyar bozsoléból". Amikor az európai szőlőfajták szürete elkezdődik, addigra a legkorábban érő Csabagyöngye már a polcokon van - mondta a pincészet vezetője. Hozzátette: az alacsony cukor és savtartalmú, édes ízhatású szőlőből érlelés nélkül kétféle - száraz és félédes - újbor kerül a forgalomba. Az érlelés nélküli azonnali palackozást a szőlő fajtája és az alkalmazott különleges szűrési technológia teszi lehetővé - mondta Varga Péter. 
A cég tíz országba exportálja a termékeit, a legjelentősebb mennyiséget a szomszédos országokban adja el. A pincészet 250 hektáron termeszt szőlőt, az ültetvényei legnagyobb része a Balaton északi partján fekszik, de jelentős területeik vannak az egri és a tokaji borvidéken is. Elmondta, hogy a saját termesztésű szőlőalapanyag mellett további ezer hektárról vásárolnak fel fehér-, és kékszőlő fajtákat, a pincészet közvetlenül 400 szőlőtermesztővel áll kapcsolatban. Varga Péter közlése szerint a családi vállalkozás Badacsonyörsön több mint 100 főt foglalkoztat, az értékesítési hálózatában - amelyben nagyrészt belföldi nagykereskedelmi láncokhoz szállítanak - az ország különböző részein további harminc főnek adnak munkát.

A Csabagyöngyéről: Az év első boraként már szeptemberben forgalomba került újbor igazi kuriózum a friss, gyümölcsös borokat kedvelőknek. Az eljárás-technikailag semmiben sem hasonlítható a francia bozsoléhoz, speciális magyar technológia alapján készül, amely alkalmas arra, hogy már a szüret utáni első hetekben, a klasszikus boroktól ugyan eltérő, mégis ízletes ital kerüljön a vásárlók asztalára. A Csabagyöngye úgynevezett kettőshasznosítású fajta, azaz fogyasztható csemegeszőlőként és bor is készíthető belőle. Kizárólag a Varga pincészet termeli ezt a bort hazánkban.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Minden nap egy alma, az orvost távol tartja: rekordmennyiségű alma lesz idén!

Elengedhetetlen az egészségünk szempontjából, hogy az őszi-téli időszak egyik legfontosabb egészségvédő gyümölcséből sokat fogyasszunk.

Juhászképzés indul a magyar egyetemeken

Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese szerint az agrárágazatban jelenleg nagy tudáshiány van, ez különösen igaz a juhtenyésztésre.

Vidéki programok a fővárosban: adventi családi napok a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

Élvezetes felfedezőtúra, kvízjáték, kézműves foglalkozások és közös ünnepi készülődés vár kicsiket és nagyokat a Vajdahunyadvárban.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG