Megoldást hozhat a január az orvosbérek ügyében

A Kossuth Rádió információi szerint már január végén megállapodásra juthatnak a felek: közeledtek az álláspontok a szerdai egészségügyi bértárgyaláson.


Közeledtek az álláspontok a szerdai egészségügyi bértárgyaláson. A szakmai szervezetek közölték: továbbra sem engednek az általuk javasolt bérekből.

Nettó 200 ezer forint a kezdő orvosoknak, 300 ezer a kezdő szakorvosoknak – ez a minimum, amit a szakmai szervezetek követelnek. Mindez nem lehet alku tárgya, kizárólag az ütemezés – hangzott el a szerdai egyeztetésen. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: „nagyon komoly és kemény" felhatalmazásuk van a tagságtól, hogy ne engedjenek ebből a követelésből, hiszen – mint rámutatott – még így is 8-10-szeres maradna a különbség a külföldi állásajánlatokban foglaltakhoz képest.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke azt mondta: azt szeretnék, ha legkésőbb 2014-től a megjelölt minimumbérekkel dolgoznának a doktorok. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a tárgyalásokon azt ígérte: hosszú távú megoldást keresnek, majd megismételte: minden plusz pénzt a bérekre költenek. A Kossuth Rádió információi szerint már január végén megállapodásra juthatnak a felek.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Tudtad, hogy a láz nem veszélyes, és pozitív hatásai is vannak? - 5 tévhit a lázról

Az utóbbi években megváltozóban van az orvosok véleménye a lázcsillapítás szükségességéről...

Ezekben a szakmákban isszák a legtöbb kávét!

Tudtad, hogy hivatásunktól is függhet, hogy mennyi kávét fogyasztunk naponta?

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!


NAPI BOLDOGSÁG