Megvan az első érem! Csernoviczki lett a nap embere


A cselgáncsozó Csernoviczki Éva a cselgáncstorna bronzcsatájában győzött a japán Fukumi Tamako ellen. A tavaly világbajnoki bronzérmes, a 2008-as pekingi olimpián pedig hetedik helyezett tatabányai versenyző a bronzmérkőzésen hosszabbításban, ipponnal verte a világ- és Ázsia-bajnok japán Fukumi Tomokót.


A Csernoviczki Éva a magyar cselgáncssport nyolcadik érmét szerezte, s az ötödik bronzot. Legutóbb húsz éve, az 1992-es barcelonai olimpián állhatott fel magyar dzsúdós a dobogóra.

Igen, megcsináltam!

„Mindenképpen érmet akartam szerezni"
- nyilatkozott boldogan Csernoviczki Éva, aki felidézte, hogy a negyeddöntőben elvesztett találkozó után csaknem elájult, és kellett fél óra, hogy jobban legyen. "Világversenyen bronzmérkőzésen még sosem tudtam japán cselgáncsozó ellen nyerni, nagyon örülök, hogy ez éppen az olimpián sikerült. Az ellenfelem a világranglista-vezető, s korábban még soha nem győztem le. Az indításai nem voltak veszélyesek, az volt a lényeg, hogy magamra figyeljek. A hosszabbításra nem fáradtam el fizikailag, de még inkább kellett koncentrálnom."

A győztes dobásról elmondta, hogy ezt beszélték meg edzőjével, egyben édesapjával, mert az előző mérkőzésen a román versenyző is így győzte le Fukumit.

Éva padlóra küldte a japán ellenfelet.

"Remélem, ez az érem lendületet ad a többieknek is. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, már holnap folytatódhat az éremszerzés" - mondta.

Csernoviczki Csaba elárulta, azért küldték el a szőnyeg mellől, mert nagyon kiabált: "Azt kifogásoltam, hogy a japán passzív, inteni kellene. De jót tett, hogy elküldtek, Éva plusz adrenalint kapott ettől, és odavágta a japánt."

A 25 éves dzsúdós ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte a XXX. nyári játékokon.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

Betiltották a mobilozást egy francia étteremben, hogy beszélgessenek egymással a vendégek

Hean-Noël Fluery a vidámság és a szórakozás nevében betiltotta a mobiltelefonok használatát az asztaloknál.

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.


NAPI BOLDOGSÁG