Mentésben kutya jól teljesítünk

Sikeresen szerepelt a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat csapata a Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség hétvégi bevetési gyakorlatán Szlovéniában, ahol a háromfős csapat három mentőkutyával kiegészülve szakmailag megfelelő minősítést kapott.


Balázs László, a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat tagja elmondta: a gyakorlaton tizennyolc ország csapata vett részt, - egy csapat három kutyás vezetőt és három mentőkutyát jelent - de mindössze öt csapat, köztük a magyar kapott értékelhető szakmai minősítést; ez azt jelenti, hogy a csapat alkalmas nemzetközi bevetésekre. 

Aqua, a nyolcéves belga juhász világbajnokunk.
  
A megfelelő minősítést akkor kap a csapat, ha az eltűnt személyek jelentős részét megtalálja, illetve a csapatvezetés "taktikája" is megfelelő. A nemzetközi bírók emellett pontozzák a mentőkutyák aktivitását is. 
    
A feladatokat hét helyszínen, életszerű szimulációban kellett végrehajtaniuk a csapatoknak, többek között egy földrengés utáni helyszínen rekedt személyeket kellett megtalálniuk.
    
Balázs László elmondta: a magyar csapatban két világbajnok mentőkutya is volt: a nyolcéves belga juhász, Aqua és a tízéves labrador, Liza, illetve csapattársuk volt a hároméves "pályakezdő" labrador, Báró.
    
Az idei versenyt a szlovéniai Zagorjéban rendezték meg május 26. és 29. között.

Mentőkutyáink korábbi sikereiről itt olvashatsz!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mindketten árvák és magányosak voltak egykor, most szerető családban élnek, és imádnak együtt utazni

8 káprázatos fotó arról, hogyan járja együtt a mentett kutya és cica a világot

Vihar elől bemenekült kóbor kutyus "tört be" az esküvőre sáros tappancsokon- és milyen jól tette! (Az ifjú pár reakciója szenzációs)

Az ifjú pár egyáltalán nem bánta, hogy egy hívatlan vendég is érkezett az esküvőjükre. Sáros tappancsokon.

Frida már 52 életet megmentett, most Mexikóban kutat túlélők után

Frida eszméletlen intelligens, érző és kitartó négylábú. Egy hős.

Örökbe fogadták a bús menhelyi kutyust, az előtte-utána fotóktól pedig megdobban a szíved

Amikor egy Reddit-felhasználó meglátta ezt a magányos kutyust egy állatmenhelyen, úgy döntött, hogy megosztja a fotóját a nagyvilággal abban reménykedve, hátha valaki magához veszi őt.

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg


NAPI BOLDOGSÁG