Mi vagyunk a világ legjobb fényfestői

Tíz országot és 24 csapatot győzött le Moszkvában a magyar csapat egy nemzetközi fényfestő versenyen. Nézzétek meg, mivel nyertünk!


A magyar csapat győztes produkcióját itt láthatjátok:

A magyarok nyertes produkciója

A magyar Videomapping Hungary csapata nyerte az International Lightfestival 2013 Art Vision Contest nevű nemzetközi épületvetítő - más néven fényfestő - versenyt Moszkvában. A szakmai berkekben a világ egyik legnagyobb eseményének tartott megmérettetésen 11 ország 25 csapata indult. A fesztivál rangját emelte, hogy egy időben tartották az olimpiai láng hivatalos elindításával.

Az épület, amikor még semmi nincs rá vetítve:

Erre az épületre kellett fénnyel "ráfesteni" a versenyzőknek

Ez pedig egy kis ízelítő a győztes magyar műsorból, képekben:


A Videomapping Hungary-nek ez az eddigi legnagyobb, de nem az első nemzetközi sikere. Az elmúlt évben egy olasz és egy francia versenyen is értek el már első helyezést, Németországban a Weimar városa által kiírt pályázaton diadalmaskodtak egy Liszt Ferencről szóló alkotással, Csehországban pedig a Mercedes különdíját hozták el.


Még több képpel a cikk folytatása itt olvasható!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szedd magad levendula: idén is eljött a nyár egyik legjobb programja!

A Levendula Fesztivál lesz most hétvégén, 23-25-ig tart Tihanyban, ahol mindenhez hozzájuthatsz, ami levendulás, és persze nagyon sok érdekes programmal készülnek kicsik és nagyok számára.

Olyan kincsre leltünk a 80-as évekből, amitől kifekszel: A nap, mit, a hónap poén videója!

No kérem, az aki még emlékszik Jane Fonda lábszármelegítős aerobic-videóira, dobjon el mindent, kincset leltünk...

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.

A riói olimpia egyik legmegindítóbb története

Visszamondta az olimpiát, hogy megmentse a lovát!


NAPI BOLDOGSÁG