LÁSS: ünnepi hangulat egy jótékony futással


A LÁSS egyesület 2006 novemberében alakult meg, azzal a céllal, hogy a látássérült emberekkel is megismertessék a mozgás örömét. A mostani programja a fiatalok minél egészségesebb életvitelét is kívánta elősegíteni, a szabadtéri sport eszközével. 

MTI fotó: Koszticsák Szilárd

A Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének (LÁSS) MikuLÁSS jótékonysági futása a Margitszigeti Atlétikai Centrumban 2013. december 8-án került megrendezésre.

A résztvevők Mikulás-sapkában és csengővel futották végig az egy, vagy két szigetkört, a 400 méteres pályán, pedig úgynevezett érzékenyítő futást szerveztek, melyet az érdeklődők bekötött szemmel, segítővel teljesíthettek. 

Az első 50 résztvevő, aki online nevezett a versenyre, ajándék polóval, és egy felejthetetlen nappal gazdagodhatott.


Forrás: LÁSS - MTI - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szexi, sportos, és igazi partiarc - a Mikulás, ahogy még soha nem láttad

Ha mindig is érdekelt, mit csinál a Mikulás az év 364 napján, amikor éppen nem ajándékokat kézbesít, akkor most segítünk egy kicsit.

A Nagy Mikulás Kihívás, avagy a Télapó edzőterembe jár és élvezi

A Télapót valójában Misinek hívják, 41 éves és életmódot szeretne váltani. Az első olvasásra furcsának tűnő állítások mögött valódi elszántság és komoly tervek sejlenek fel, és ha nem lenne így is elég abszurd a sztori, Rudolf és egy sztáredző is feltűnik a történetben.

Nem hiszed el, hogy ez a kisfiú miért növesztette 2 évig a haját!

Sokszor halljuk azt, hogy a gyermekek önzetlenek, őszintén és úgy általában még sokkal jobb verziói az embernek fiatalon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ennek a kisfiúnak a tette!

Az első pillantások a világra: ilyen, amikor visszakapja a látását egy testvérpár (+videó)

Egy mosoly. Egy elkapott pillantás. A naplemente. Ezek eddig nem léteztek az indiai testvérpár számára. Azonban hála a 20/20/20-nak mára az életük 180 fokos fordulatot vett.

Ezek a futónők bizonyítják: az olimpia szelleme igenis létezik!

Az olimpia szülőatyjának, Pierre de Coubertinnek tulajdonított mondat szerint az olimpián "Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!". Minden olimpián elhangzanak többször is eme híres szavak, azonban az idei riói megmérettetésen nyertek igazán értelmet.


NAPI BOLDOGSÁG