KRESZ módosítások a gyermekek védelmében

Májustól a gyermekek védelmében több ponton is módosul a KRESZ - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az új szabályok komoly visszatartó erőt jelentő szankciókat is lehetővé tesznek.


A gyermekek védelmében több ponton is módosul a KRESZ
Az új rendelkezések szerint a szabályszegő autós szabálysértési eljárásban - a cselekmény súlyosságától függően - 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lesz sújtható. Aki
pedig sérülésekkel járó balesetet okoz, a büntető törvénykönyv szerinti szankciókra számíthat.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011-ben 1580 tizennégy év alatti gyermek sérült meg közúti balesetben, a tárca szerint ezért indokolt felhívni a járművezetők figyelmét: fokozottan ügyeljenek a gyermekekre.

Az iskolabuszokon közlekedő gyermekek biztonsága érdekében általánosabb, egyértelműbben
meghatározott rendelkezésekre van szükség. Így a kormány felkérésére az NFM elkészítette a
hatályos rendelet módosítását, amelynek értelmében például a párhuzamos közlekedésre
alkalmatlan úton a gyermekszállító autóbuszok mellett tilos lesz elhaladni az utasok be- és
kiszállásának ideje alatt.

A "Gyermekek" táblával jelölt szakaszokon pedig a kiegészítő táblán feltüntetett távolságon
belül legfeljebb 30 km/h sebességgel közlekedhetnek a járművek.

A cél az, hogy a járművezetők fokozottan ügyeljenek a gyermekekre!

A módosítás bevezeti továbbá a gyermekszállító autóbusz fogalmát, amely minden olyan nem menetrend szerint közlekedő jármű lehet, amelyen gyermekek és felnőtt kísérőik utaznak, és amelyet előírásszerű tábla és "Gyermekszállítás" felirat jelöl.

Az ilyen gyermeket szállító autóbuszok a jövőben a menetrend szerinti járatok számára kijelölt autóbuszöblökben is megállhatnak.


A megállóhelyről való elindulásukat pedig az autósoknak lassítással, szükség esetén
megállással kell segíteniük - olvasható az NFM közleményében.

Forrás: Nlcafe.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy börtön, ahonnan senki sem akar megszökni

Van egy kis, alig másfél óra alatt bejárható sziget Oslótól 75 km-re; egy sziget, amelyen, bár börtönként funkcionál, nincsenek rácsok, kerítések, a rabok mutatós faházakban laknak, szakmát, nyelvet tanulnak, és mindössze öt fegyvertelen őr őrzi őket éjszakánként. Ez Bastøy börtöne, a világ egyik legeredményesebb ilyen jellegű intézménye.

Képek, melyek igaz mivoltukban mutatják meg világunkat!

A legtöbb fotón valamilyen formában már hajtottak végre módosításokat. Nos, csak a legtöbbön. Aki ügyes, ilyen csodákat találhat, mint most te!

"Egyesben már tudok tolatni!" - Tanulóvezetők aranyköpései

A tanulóvezetők aranyköpéseit gyűjtötte egy csokorba az egyik szegedi autósiskola alapítója a weboldalán. Azt mindenki döntse el maga vérmérséklete szerint, hogy a bejegyzések mennyire viccesek, vagy éppen mennyire tanulságosak, mindenesetre szerintünk igazi gyöngyszemek.

Az év legjobb ajándékát kapta meg egy budapesti autós

A megható történetet, amelyet a Fanat-x Tuning Team posztolta ki FB-oldalára, már rengetegen megosztották.

Elkészült országunk Űrstratégiája

Az Űrstratégiának szerves része lehet abban, hogy Magyarország az Európai Űrügynökség tagja lehessen.


NAPI BOLDOGSÁG