Munka a nappalidból, miért ne?!

Otthonról dolgozni? Sok munkavállalónak ez már nem csak álom lehet, mivel most szombaton megrendezésre kerül az első ilyen akció hazánkban. Mivel szerintünk abszolút nem hülyeség az ötlet, sőt kifejezetten életképes lehet, utánajártunk a részleteknek!


2012. április 21., szombat hivatalosan munkanap, mivel ezen a napon kell előre ledolgoznunk a május elsejei hosszú hétvégénk hétfői munkanapját. Kijózanítóan hangzik, igaz? Nos van most egy jobb lehetőség, a munkába bumlizás helyett: az első magyarországi „Dolgozz Otthonról Nap”.

A kezdeményezés lényege, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuthasson az üzenet, hogy a munkahelyen töltött munkanapok mellett létezik egy másik alternatíva is: az alkalmanként otthonról történő munkavégzés. Az otthoni munka kultúrája számos előnnyel jár mind a cégvezetés, mind az alkalmazottak számára, csupán a munkáltatók elhatározása és a munkavállalók igénye szükséges, hogy Magyarországon is szélesebb körben elterjedjen a modern és rugalmas munkavégzési forma.


Természetesen nem minden munkakörben kivitelezhető az otthonról történő munkavégzés: ez elsősorban szellemi foglalkoztatottak számára érhető el. Egyértelmű, hogy egy ipari alpinista, boltvezető vagy kamionsofőr nehezen kivitelezné a nappaliból folytatott munkát, de irodai dolgozók hada biztosan szívesen fogadná, ha néha farmerban, kényelmesen kávézva az otthoni gépről tolhatná egy napig a cég szekerét.

Mi kell ehhez?


Elsőként egy jó adag bizalom: vagyis a munkáltató megbízik alkalmazottaiban és támogatja, hogy munkájukat alkalomszerűen otthonukból végezzék, és nem azon liheg a cégvezetés, hogy vajon csinálja vagy nem csinálja. Amúgy erre nincs is szükség, mivel azok a munkatársak, akik érzik a vezetőség bizalmát, lojális munkatársként magasabb szintű teljesítményt nyújtanak.


Miért is jó neked, ha otthonról dolgozol?


Az otthoni munka szabadabb időbeosztással is jár, munka mellett fogadhatjuk a napközben címünkre érkező csomagot, beengedhetjük a gázművek szakemberét (aki általában napközben érkezik), vagy átvehetjük ajánlott levelünket a munkaidőnk vége előtt záró postán.

Sőt, elképzelhető, hogy a szabadabb időbeosztás mellett egy kellemes napközbeni séta produktívabb délutáni munkaórákat eredményez. Napestig lehet sorolni az előnyöket, így a továbbiakban gyorslistában futhatod át, hogy miért érné meg otthon maradni egy-egy munkanapra:

- mert nagyobb szabadságot ad,
- mert több idő jut a családra,
- mert kevésbé stresszes
(nem loholsz reggel időre, nem zár be a bank mire végzel, nincs dugó stb.), 
- mert könnyebben elmélyülhetünk egy-egy feladatban,
- mert időtakarékos (alaphangon megspóroljuk a munkába és munkából utazás időtartamát),
- mert környezetkímélő (nem ülünk autóba, nem ingázunk a munkahelyünkre tömegközlekedéssel stb).

Cégek, melyek dolgozói szombaton már biztosan otthonról tolják a vállalat szekerét!


És miért jó a munkaadódnak?


Ezt is összeszedtük arra az esetre, ha esetleg érvek kellenek a főnök meggyőzéséhez:

- mert vonzóvá válik a munkahely: a munkavállalók többsége szívesen dolgozna olyan vállalatnál, ahol rugalmasan oszthatja be a munkaidejét és van arra lehetőség, hogy hetente 1-2 napon otthonról dolgozzon.

- Mert növelhető vele a produktivitás: egyes felmérések szerint azok a dolgozók, akik időről időre otthonról dolgozhatnak sokkal energikusabbnak és motiváltabbnak érzik magukat.

- Mert költséghatékony: a vállalat rezsiköltségei csökkenthetőek, ha a munkavállalók egy része legalább alkalmanként otthonról dolgozik. Kevesebb áram fogy, kevesebbet kell fűteni, és jó beosztással akár kisebb irodaterület is elegendő lehet.


Te szívesen dolgoznál néha napján otthonról? Nyomj egy lájkot, ha igen és oszd meg másokkal is a kezdeményezést!



Szerző: Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Egy asszonynak két munkahelye van" - az anyák, feleségek láthatatlan munkájának ereje!

Az önkéntes tevékenység és a fizetetlen házimunka gazdasági szempontból láthatatlan (vagyis semmilyen valutában nem definiálják, nem pénzre váltott tevékenység), így ezáltal sokszor presztízs nélküliek is. Ez a társadalmi jelenség pedig leginkább a nőket érinti, ennek egyik oka a hagyományos nemi szerepek között keresendő, ám a mára tömeges női munkavállalás ellenére sem változott ez a helyzet.

A különbség egy főnök és egy igazi vezető között (+brutálisan őszinte illusztrációk)

Tíz rövid pontban és hat brutálisan őszinte illusztrációban megmutatjuk, milyen kvalitásoktól válik valaki vezetővé - és milyen hibáktól lesz türannoszi főnök. Ha vezető beosztásban vagy, érdemes nagyon magadba nézni és megfontolni, vajon jól bánsz-e az alkalmazottaiddal és a hatalmaddal...

Kreatív munkássrácok: tarolt ez a zseniális betonozós videó!

Letarolja a Facebookot ez a zseniális betonozós videó. Ha nálad is aktuális felújítás, építkezés, gyakorolhatod a technikát.

Kiégés ellen: irodakutya!

Egy kutya valószínűleg az egész napot át fogja aludni az irodában, de még így sem fogja hagyni, hogy kiégjünk - írja Gesler Lili a Forbes.hu-n. A pszichológus maga is együtt dolgozik kutyájával. Azt vajon tudtad, hogy a Google azt hirdeti magáról: "We are a dog Company" - Azaz kutyás cég vagyunk, és az Amazon Seattle-i központjában is közel 1500 kutya "dolgozik"?

Csinálj mindent szívből, és akkor megtörténik a csoda! Itt a példa rá: egy boldog gazda videója

Nézzétek, milyen egy boldog gazda! Milliókat varázsolt el pajtatánca.


NAPI BOLDOGSÁG