Felmérések szerint a nyugati kultúrákban, főleg Amerikában és az angolszász nyelvterületeken az emberek 8-10 százaléka hisz abban, hogy ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az szerencsétlenséget jelent.
Ez a világ egyik legismertebb és legelterjedtebb babonája, aminek eredetét a legendák olyan régmúlt eseményekre vezetik vissza, mint Jézus keresztre feszítése, a templomos lovagok rendjének felszámolása, sőt, az özönvíz, vagy a kiűzetés a Paradicsomból. Valójában a babona messze nem ilyen ősi: a péntek tizenharmadika balszerencsés mivoltáról a legrégebbi írásos említés 1869-ből való, a híres zeneszerző, Gioachino Rossini életrajzából (Rossini egyébként 1868. november 13-án halt meg, ami péntekre esett).
Biztonságos? Nézzük a kutatásokat!
Miért szerencsétlen ez a nap, az egyetlen érv az, hogy a tapasztalat ezt mutatja. De tényleg ezt mutatja? Az elmúlt pár évtizedben több tanulmány is született, amelyek statisztikai adatokkal próbálták alátámasztani, vagy éppen cáfolni a babona igazát, vicces és ellentmondásos eredményekkel.
Egy holland tanulmány 2008-ban a biztosítótársaságok adatbázisai alapján azt állapította meg, hogy míg egy átlagos pénteken 7800 közlekedési baleset történik, ha az a péntek tizenharmadikára esik, ez a szám 7500-ra csökken.
Egy 1993-as cikk a British Medical Journalből ennek éppen az ellenkezőjét állítja, itt a szerzők a hatodikára és tizenharmadikára eső pénteki napok statisztikáit hasonlították össze, és arra jutottak, hogy 13-án 52 százalékkal több a baleset. A leginkább zavarba ejtő eredményre egy finn pszichiáter, Dr. Simo Nayha jutott 2002-ben. A 1971 és 1997 közötti halálos közúti balesetek statisztikája alapján dolgozott, és azt találta, hogy egy átlagos naphoz képest péntek 13-án a férfiaknak 2, míg a nőknek 63 százalékkal nagyobb az esélyük, hogy közlekedési balesetben meghaljanak.
Abban viszont minden tudományos kutatás szerzője egyetért, hogy az átlagostól eltérő péntek tizenharmadikai adatokról nem a dátum, hanem maga a babona tehet. Ezzel pedig meg lehet magyarázni bármit: ha kevesebb a baleset, az azért van, mert direkt óvatosabbak vagyunk a baljóslatú napon, ha több, az meg azért, mert idegesít a tudat, hogy ma szerencsétlen nap van.
Elkerülhetetlen, de a tapasztalat szerint gond nélkül lepörög ez a nap is
A péntek tizenharmadikát nem lehet megúszni, minden évben legalább egyszer és legfeljebb háromszor összejön. Idén éppen ilyen tripla év van, január után áprilisban, aztán júliusban is péntekre fog esni tizenharmadika. A Gergely-naptárban egyébként egy négyszáz évente ismétlődő mintázatban követik egymást a napok és dátumok párosai, és tény, hogy a több tizenharmadika esik péntekre, mint bármilyen más napra.
Becenév:*
Email:*
* a jelölt mezők kitöltése kötelező