Vártuk már: új komp a Balaton!

Második kompja lehet a Balatonnak. Már elkészült az a hatástanulmány, amely megerősíti, hogy szükség lenne a Badacsony és Fonyód közé tervezett átkelőhajóra.


A részletes megvalósíthatósági tanulmány szerint a második komp életképes, a fejlődése biztosított, mondta el a Krónikának Lain Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. műszaki igazgatója. A tanulmányra azért is szükség volt, mert a kompjárat terve néhány évvel ezelőtt már megjárta Brüsszelt, hogy uniós pályázati támogatást szerezzenek hozzá, ám akkor nem született döntés erről. Született viszont egy olyan állásfoglalás, amely részletes megvalósíthatósági tanulmányhoz köti a bírálatot. Ez a tanulmány készült el mostanra, magyarázta a cég műszaki igazgatója.

A beruházás 5,5-6 milliárd forintot igényelne, kisebb részben hazai központi forrásból, döntő részben uniós támogatásból valósulna meg. Az önrész mértéke tíz százalék körüli lehet, tette hozzá Lain Ferenc.

A régi már nem elég...

A munka jövő tavasszal indulhatna a fonyódi és a badacsonyi kikötő alkalmassá tételével, illetve a köztük közlekedő két komp építésének megkezdésével. Az utazók egy nagyon modern kompot kaphatnak: a mintegy hatvan méter hosszú, 15 méter széles üvegteremből körben nyílik kilátás, így az utazás rövid időtartama alatt a Balaton egyik legszebb panorámájában, Badacsonyban, Szigligetben gyönyörködhetnek.

A két komp ötven autóval a fedélzetén félóránként fordulna a mintegy öt kilométeres távon. Pályázati siker esetén 2014 nyarára indulhatna meg a kompforgalom Badacsony és Fonyód között.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ilyen volt régen a Balatonnál kempingezni (időutazás anyáink, apáink ifjúságába)

Hol van az a nyár, hol a régi szerelem? Nos, a Balaton parton reméljük még most is burjánzik. Mi most azonban abból a korból merítettünk a képkockákkal, amikor még nem a Soundra döngetett le az ifjúság a magyar tenger partjához. Kicsit retro, kicsit oldschool, de nagyon meghitt, egy olyan korból, ahol az ebédnél a család még nem az okostelefont nyomkodta...

Illatozik a tavasz, virágba borultak a mandulafák Tihanyban

A Balaton gyöngyszeme egyébként is szívünk csücske. Most azonban a tavasz hangulata a legfontosabb...

Így néz ki egy hatalmas szarvascsapat a Balatonnál

Alighanem ez az idei tél leglátványosabb szarvasvonulásos videója... Szinte a mindennapi közlekedés részeivé váltak ezen a télen a vonuló szarvasok.

Tarol a Balaton jegén korcsolyázó lány varázslatos videója!

Sokféleképpen láttuk már a magyar tengert, idén pedig a gyakran -20 fokos hideg egy jeges, mégis szívmelengető arcát mutatta meg...

Kacsa-lék a Balatonon: fantasztikus felvétel a befagyott magyar tengerről

Repülő és lékben fürdőző kacsák a téli Balatonon? Igen, és bizony nem semmi látvány. Lőrincz Balázs fantasztikusan szép drónfelvételt tett közzé a YouTube-on arról, ahogy a vadkacsák összegyűlnek egy lék körül a befagyott tavon. Csodálatos a fürdőző vadkacsák látványa a magasból...


NAPI BOLDOGSÁG