Új köntösben a 440 éves fürdő (KÉPEKKEL)


Befejeződött a Rudas Gyógyfürdő felújítása. A korábbi egyszínű homlokzat most már három színben pompázik, és úgy néz ki, ahogy az 1800-as évek végén. A korábban elkülönített fürdőt és uszodát a vadonatúj előcsarnokkal kötötték össze.



A félmilliárd forintos felújítás során (ebből 393 millió EU-támogatás) a múlt értékeinek megőrzését tartották szem előtt, ám a jövő technológiájával szerelték fel a létesítményt. A homlokzatot és a tetőszerkezetet az 1800-as évek végi állapotnak megfelelően állították helyre, korabeli fotók és tervrajzok alapján. Így a fürdő hírnevéhez és múltjához méltó szépségével díszíti a Duna part világörökség részének nyilvánított szakaszát.


Az épületet akadálymentessé tették, korszerű lett a fűtési, a szellőztetési és a világítástechnikai rendszer is. Az új büfében pedig már nem csak a fürdőből, hanem a fürdő területén kívülről is fogyaszthatnak a vendégek.


A korszerűsítési programtól azt várják, hogy növekedni fog a 440 éves fürdő turisztikai vonzereje, így vendégforgalma is. További fejlesztéseket is terveznek, például a fürdő épületében található régi palackozó részben élményfürdőt szeretnének majd kialakítani.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Halálos ítélete elől menekült egy védtelen fóka a turisták hajójára!

A kardszárnyú delfinek étlapján igen sok állatt szerepel, köztük a fóka is. Azonban egy igen leleményes kiszemeltjük csodával hatásos módon menekült meg előlük!

Újabb magyar település produkált kimagasló teljesítményt - Keszthely a kilátók városa!

Keszthelyen hat kilátó is található, ráadásul gyönyörű turistaútvonalak mentén, így egy programmentes nyári napot már ki is lőhetünk a naptárból.

Élet egy aktív vulkán árnyékában

Veszélyes és kockázatos élet, de igyekeznek kihozni belőle a legjobbat. A világ egyik legaktívabb vulkánjának közvetlen közelében élő lovak és gazdáik mindennapjait tárta a világ elé egy indonéz fotós.

Utazás? Kaland? Wellness? Itt egy díjnyertes hazai honlap mindehhez!

Arra bíztat a ViaGo csapata, hogy élvezd az életet minden nap, és a szabadidődet töltsd olyan izgalmas kalandokkal, amikre később szívesen emlékszel vissza. Szóval útra fel!

Magyarország imázsfilmje a legjobb egész Európában

A kontinens legjobbjának járó elismerés magyaroknak járt...


NAPI BOLDOGSÁG