Vakon a vadonban: eufória az 55 km-es teljesítménytúra után


Egy látó túrázó segítette végig a kemény hegyi terepen a vak férfit, akivel hihetetlen kitartással teljesítették az 55 km-es távot. A versenytársak ágakat pakoltak el az útjukból.


„Nem túl rég ismertem meg Istvánt, és tudtam meg róla egy picit többet. Egy álom számára a Kinizsi 100 teljesítése” – kezdi beszámolóját a Túrablogon Kimmel Péter, a Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesületének tagja, aki szerint ezt a távot látóként is kemény teljesíteni. A Mátrabérc teljesítménytúra, amin részt vettek a vak Jeremcsuk Istvánnal, a Mátra fő gerincén vezet végig, és az ország egyik leglátogatottabb teljesítménytúrája.

A hajnali indulás után a tömeg miatt úgy döntöttek, hogy István felveszi a Vak sportoló feliratú pólóját, hogy jobban odafigyeljenek rájuk az őket előzők. Ez nem várt reakciót váltott ki a sporttársakból. „Többen eltettek követ vagy ágat az útról, hihetetlen volt látni!” – írja Kimmel Péter.
Egy álom vált valóra

Nagy küzdelmek és kalandok árán végül időben értek be a célba. „Láttam Isti arcát, ahogy felszabadul. Euforikus érzés volt beérni, nem nagyon lehet körbeírni sem – meséli a túrázó. – Ez egy olyan emberi kapcsolat, ahol feltétel nélküli a bizalom. 12 óra 53 perc szintidőben ott, ahol százszázalékos adottságokkal is nehéz célba érni! Rengeteg pozitív jelet kaptunk útközben, sok biztatást és mindent köszönünk!”

Forrás: Nlcafe.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Mindketten árvák és magányosak voltak egykor, most szerető családban élnek, és imádnak együtt utazni

8 káprázatos fotó arról, hogyan járja együtt a mentett kutya és cica a világot

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

Te segítenél egy bajba jutott állaton? Ezek az emberek az életük kockáztatása árán is megtették! (+videó)

Ezek a hősök a saját életüket kockáztatták, hogy segítsenek egy állatnak... Hősies állatmentések egy megható válogatásban.

Nem segítek a feleségemnek - ezért te se segíts soha

Az alábbi gondolatfoszlány néhány nappal ezelőtt indult hódító útjára a Facebookon, amit mi az Új Egyensúly portál főszerkesztőjének, Barok Eszternek a fordításában találtunk meg, a történet pontos eredete sajnos bizonytalan. Itt most után közöljük mivel ez a rövid elbeszélés precíz magyarázata annak, miért nem segít feleségének egy férfi a háztartási munkában és a gyereknevelésben.


NAPI BOLDOGSÁG