Uniós védettségre pályázik a tepertős pogácsa, mostanra az évekkel  ezelőtt elindított ügy a végéhez közeledik. Ha az uniós tagállamok hat  hónap alatt nem emelnek  kifogást, akkor a pogácsa hasonló kategóriába kerül, mint a mozarella vagy a nápolyi pizza, amelyeket az  olaszok  védettek le. A hagyományos recept szerint 25 deka tepertőbe 10 deka lisztet kell tenni, további 15 deka lisztből pedig tésztát kell készíteni. Utóbbiba a víz mellett kell egy kis só, bors, valamint tojássárgája és pár csepp rum vagy ecet is.

Ha a tepertős pogácsa uniós védettséget kap, akkor magát az elnevezést is megkapja, mégpedig a magyar hagyományok szerint előállított sós sütemény, illetve a hagyományos különleges termék megjelölést. Szegediné Fritz Ágnes, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta, a tepertős pogácsa, akárcsak a szikvíz itthon már átmeneti oltalomban részesül, amit a pékáru 2010-ben kapott meg. Magyarország részéről ez lenne az első uniós szinten elismert úgynevezett hagyományos termék. Ha megkapja a címet, akkor azon pékáruknak, amelyeket tepertős pogácsa néven forgalmaznak, folyamatosan meg kell felelniük az előírt sztenderdnek, amelyek meghatározzák az összetevőket és a termék formáját is.

A pogácsa a magyar néprajzról szóló nyolckötetes kiadvány szerint az újkorban a parasztkonyha leggyakoribb köznapi süteménye volt. A  pogácsa jövevényszó első előfordulása 1395-re tehető, eredetileg hamuban-parázsban sült  lepénykenyeret jelentett. A tepertős pogácsa kialakulását két feltétel tette lehetővé: egyrészt szokássá vált a szalonnából zsírt kisütni, másrészt a tepertő bekerült a mindennapok étkezésébe a 18. század körül. A mai formájában ismeretes apróbb, hengeres formájú szaggatott változat a késő középkorban vált általánossá Magyarországon mint a  paraszti konyha leggyakoribb sült tésztája.