Viszlát vágható füst: dohányzás csak szabad ég alatt!

Vágni lehetett a füstöt! Gyakran így hangzik egy - egy átmulatott éjszaka szúrós fejfájással járó kínos tapasztalata. Az újév ebben is hatalmas változást hoz. 


A jogszabály alig néhány helyen engedélyezi a cigarettázást. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhetnek ki dohányzóhelyet.

Szigorúan indul az év  


A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást. A jövőben nem jelölhető ki dohányzóhely a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a vasúti dohányzókocsik.

Cigaretta csak kint füstölhet 


Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely. Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára, biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be.


Jön az egészségvédelmi bírság


A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, annak megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a népegészségügyi szakigazgatási szervek magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén. Annak érdekében, hogy a januári jogszabályváltozásokra felhívják a figyelmet, a korlátozás által érintett helyeken figyelmeztető táblákat helyeznek el. Ezeken a tiltás mellett feltüntetik annak a honlapnak a címét, illetve azt a telefonszámot is, amelyen a szakemberek a dohányzásról való leszokásban nyújtanak segítséget. A telefonszámon azt is jelezni lehet, ha valaki szabályszegést tapasztal.

A jövő évben más jogszabályváltozások is érintik a dohányzókat: februárban és júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, szeptembertől pedig a dohánytermékek dobozán megjelennek a képes egészségvédelmi figyelmeztetések.

Itt volt az ideje...


Ma Magyarországon 18 percenként hal meg valaki a dohányzás következtében, évente pedig harmincezren veszítik életüket valamilyen, dohányzással összefüggő betegségben. A tüdőrákos megbetegedések 90-95 százaléka, míg az összes rákos megbetegedés 30-35 százaléka vezethető vissza a dohányzásra. Hogy mennyire vagyunk felkészültek a változásra hamar el fog válni. Mindenesetre itt volt az ideje, és abban biztosak lehetünk, hogy egészségünkre fog válni! 

Szerző: Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Így nyerhetsz 17 évet!

Aki nem iszik alkoholt, nem dohányzik, csak kevés vörös húst fogyaszt és figyel a testsúlyára, az akár 17 évvel is tovább élhet.

Ha nem kell, ne rakosgasd: ingyen elviszik!

Életbe lépett az a kormányrendelet, amely szerint a gyártó nem csak ingyen köteles visszavenni a használt elektromos berendezéseket.

Eltűnik a sótartó, az üdítő és a zsíros hús a menzákról

Szeptember elsejétől rengeteg változás lesz az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítésével és tápanyagtartalmával kapcsolatban.

tipp, hogyan szokj le a dohányzásról elvonási tünetek nélkül

A dohányzás abbahagyására készülőknek már nem kell tartaniuk a kellemetlen elvonási tünetektől.


NAPI BOLDOGSÁG