A falu, ahol nincsenek férfiak


A falut 1990-ben alapította 15 nő, akiket brit katonák szexuálisan bántalmaztak. Az elmúlt másfél évtizedben a falu megnyitotta kapuit azoknak a nőknek is, akik az elrendezett gyermekházasság elől menekülnek, és akik családon belüli erőszakot vagy nemi erőszakot éltek át. Ide várják azokat is, akik a női nemi szerv csonkítás "rituáléja" elől menekülnek. Ma már több mint 200 nő él Umojában.


Bindel szerint a falu lakói szívesen fogadják a turistákat és egy kis összeget kérnek tőlük, amikor belépnek oda. A turisták szafarizás közben kerülhetnek Umoja közelébe. Bár az itt élő nők ékszerek eladásából élnek, rendkívül előrelátóak és emancipáltak. Többek közt ebben is különböznek a környező falvaktól. Emellett pedig még egy dolog van, amit fontosnak tartanak: a szexuális felvilágosítás. Ennek érdekében Umoja asszonyai első számú céljuknak tekintik, hogy a környező falvakban élő nevelőnőket felvilágosítsák a szexualitásról, a korai házasság vagy a női nemi szerv csonkítás veszélyeiről.


Ezek a nők, bár szörnyű dolgokon mentek keresztül, mégis felálltak, összefogtak és létrehoztak egy olyan helyet a világon, ami már 25 éve működik. Ahol támogatják egymást, segítik a nehéz sorsúakat és igyekeznek jóra nevelni a gyermekeiket, hogy ők soha ne kerüljenek olyan helyzetbe, amilyenbe anyáik került életük során.

Meglepő és inspiráló, hogy a mai Afrika világában ilyen létezik. Van egy hely a Földön, ahol annyira összetartóak a nők, mint itt.


Forrás és fotók: The Guardian / fordítás: Bauer Nikoletta - Vous



"Az a szomorú tény - tapasztalataim alapján mondom -, hogy nincs olyan asszony manapság, akinek a női önérzetét ne sértettük volna meg. Észre sem vesszük, mert a két nem közötti alaphelyzet eleve sértő a nőkre nézve: ha nem látok az asszonyomban többet, mint amit az emberiség évezredek óta lát benne: sértő. Ha rálegyintek, ha nem hallgatom meg, ha nem méltatom arra, hogy életem nagy kérdéseit megbeszéljem vele: sértő. Ha nem fedezem fel értelmét, méltóságát: sértő. És legyen az a nő egy kóbor utcalány, egy áruházi pénztárosnő vagy éppen az angol királyi családhoz tartozó Diana hercegnő - életét a női lényének sérelme nélkül megúszni nem tudja."

Müller Péter


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Olyan vagyok, mint a birkák, a szabad levegőnek születtem" - 90 éves néni egy olasz falu egyedüli lakója

Az augusztusban 91. életévét betöltő Paolina Grassi az utolsó lakója Casali Socraggio hegyvidéki falujának Olaszországban a svájci határ közelében

A különbség egy főnök és egy igazi vezető között (+brutálisan őszinte illusztrációk)

Tíz rövid pontban és hat brutálisan őszinte illusztrációban megmutatjuk, milyen kvalitásoktól válik valaki vezetővé - és milyen hibáktól lesz türannoszi főnök. Ha vezető beosztásban vagy, érdemes nagyon magadba nézni és megfontolni, vajon jól bánsz-e az alkalmazottaiddal és a hatalmaddal...

Falun: tündéri magyar animáció a falusi életről (+videó)

Zseniális rövidfilm terjed arról, mit szeretünk a kis magyar falvakban. Wonhaz Annamária rövidfilmje tökéletesen visszaadja az a hangulatot, nyugalmat, otthonosságot, amit falun érzünk.

Erőteljes gondolatok a világ legszerényebb elnökétől (+videó)

José Mujica az az ember, akinek kincset érnek a gondolatai: olvassátok, hallgassátok, jegyezzétek meg, és alkalmazzátok őket!

A magyar nők 97%-át visszatartja saját önkritikája - közéjük tartozol? Akkor ez a videó most be fog találni!

Lehet, hogy a nők rossz helyen keresik a siker és az önmegvalósítás titkát? Egy új, globális kutatás felfedte azokat a lehetőségeket, amelyek minden nőben megvannak, mégis sokuk nem tud róla.


NAPI BOLDOGSÁG