A mai napon több emberrel találkoztam, aki az időjárás miatt kesergett, hiszen itt a hosszú hétvége, amelyben mindenki programozni szeretne, utazni, barátokkal-családtagokkal sütögetni, boldogságban együtt lenni. De mi lesz így, ha esik az eső?

A napi dolgaimból hazatérve észrevettem, hogy éppen 5 perces pihenőt tartanak az esőcseppek, így fogtam a fényképezőgépemet, és kimentem a kertünkbe fotózgatni. Csak úgy. A hosszú eső utáni kertünket. A virágokat, amelyeket Édesanyám néhány nappal ezelőtt gondosan ültetett el a földbe, a bimbókat, a leveleket, és mindent, amit találtam. Csak úgy. Ehhez támadt kedvem, de sok időm nem maradt, hiszen tényleg csak 5 perces lehetett a tűzszünet. 

Kiültem a teraszunkra, egy pihe-puha takaróba csavartam magam, főztem egy forró kávét, és némi kísérettel elfogyasztottam. Egyedül, csendben. Néztem, ahogyan a csatorna széléről totális szinkronban hullnak le a vízcseppek, és ahogyan a kertünk közepén álló világító lámpást tisztára mossa az eső.

Tudod mit hallottam? Hogy a madarak csicsergése ilyenkor is hallható, sőt talán szebben és különlegesebben, mint bármikor máskor. Ha jól figyelsz, közben azt is észreveszed, hogy a szél zúgása és az eső hangja olyan különleges zenekart alkot, amelyet még sosem hallottál. Végül pedig meghallottam a csendet. Igen. Mindennek ellenére azt a csendet, amelyet már régóta kerestem magam körül, de valahogy mégsem találtam. És azt a pillanatot, amely talán több is volt, mint néhány pillanat, de szinte hallottam a saját gondolataimat, ahogyan szépen kis fiókokba rendeződnek, majd becsukódnak maguk mögött. A káoszból egy kis időre rend lett, minden a helyére került, és úgy éreztem, hogy most, ebben a percben biztosan jó helyen vagyok.

Mert itt kell lennem, így kellett történnie, hogy én takaróba burkolózva nézem az esőt. Egyedül.

Régóta szükségem volt már erre, és végső soron arra jöttem rá, hogy ha a körülmények nem így alakultak volna, akkor én a barátaimmal császkálnék valahol a városban, amely bár pillanatnyi kikapcsolódásnak tökéletes, de mindez nem elég. Vannak olyan időszakok, amikor a lelkednek kell kikapcsolódnia, ezt pedig legtöbbször csak úgy tudod megtenni, ha egyedül vagy, figyeled a belső hangokat, és hallod a gondolataid lépteit.

Szóval van egy jó hírem azoknak, akik úgy érzik/ vagy érezték mindeddig a percig, hogy füstbe mentek a hosszú hétvégére vonatkozó jó tervek. Mivel vannak olyan -nálunk sokkal hatalmasabb- dolgok, amiken nem tudunk változtatni, el kell fogadnunk, hogy bizony esik az eső. De akad most egy sokkal jobb program: közelebbi kapcsolatba kerülni a lelkeddel, és hidd el, egész jó fejnek fog tűnni.

Hogyan csináld?

#1. Első sorban ne idegeskedj, az elhalasztott terveid miatt. Próbáld meg kihozni a helyzetből a legjobbat.

#2. Mivel nem mondhatom, hogy sétálj egyet az esőben (ugyanis ahhoz még túl hideg lenne), főzz magadnak egy kávét, teát, forró csokoládét, ülj ki a teraszra, és hallgasd az esőt. Hidd el, nem csak a napsütésben lehet gyönyörködni.

#3. Szánj egy napot arra, hogy csak magaddal foglalkozol. Ezalatt pedig nem a külsőt értem, hanem azt, ami a lelkednek örömet jelent. Rakd be a kedvenc sorozatodat, kedvenc filmedet, vagy azt a cd-t, ami évekig a kedvenced volt, de az utóbbi hónapokban nem sok időd jutott a zenehallgatásra.

#4. Végy egy hatalmas fürdőt, de olyat, amit tényleg - időbeli korlátok miatt- csak ritkán engedhet meg magának az ember. Válassz egy relaxáló fürdősót, illóolajokat és az apró mécseseket se felejts ki a sorból. 2 órán belül pedig ki ne szállj a kádból. Meglátod, a végén felfrissültebb leszel, mint egy 12 órás alvás után.

Valahogy így kell(ene) kihozni minden helyzetből a legjobbat. Az élet nem habos torta, és nem a mi kényünk-kedvünk szerint alakulnak a dolgok, de erre bizonyára már mindenki rájött. Sokszor azonban nem az a jó program, amelyet hetekkel, hónapokkal előre tervezünk, és pontról pontra kívülről fújjuk a vázlatokat. Sokszor a spontaneitás az, ami hiányzik az életünkből, és az, hogy elővegyünk egy B tervet, a biztos helyett, és háló nélkül ugorjunk egyet.

A kertünket pedig szebbnek és pompázatosabbnak látom most, mint bármikor máskor....

Szilágyi-S. Erika/ Pozitív Nap