Akarat: ezért fogy el, Te azonban tudsz változtatni ezen!


Amióta a fogyasztói társadalom visszásságai nyilvánvalóvá váltak, az akaraterő kérdése igen népszerűvé vált az emberi viselkedést tanulmányozó kutatóintézetekben. A Case Western néhány pszichológia szakos doktorandusza, köztük Muraven is, például nem találta kielégítőnek azt a ’80-as évek eleji megfogalmazást miszerint „az akaraterő tanulható készség, amelyet ugyanúgy meg lehet tanítani a gyerekeknek, mint a matematikát, vagy azt, hogy ha kapnak valamit, azt mondják, hogy „köszönöm”.


Elfárad, ha keményen kell dolgoznia

Muraven azzal érvelt, hogy igen gyakran előfordul, hogy az akaraterőnk cserben hagy minket, márpedig ha egyszerű készségről volna szó, ez nem fordulhatna elő.

 - Az akaraterő nem pusztán készség - állítja – inkább olyan, mint egy izom, ami elfárad, ha keményen kell dolgoznia, így később másra kevesebb energiája marad.

Charles Duhigg, A szokás hatalma című könyv szerzője szerint ez a felfedezés segíthet tisztázni, miért bonyolódnak egyébként sikeres emberek házasságon kívüli kapcsolatokba (amelyek a leggyakrabban késő este, egy hosszú, az akaraterőt kimerítő munkanap után kezdődnek), vagy hogyan követhetnek el hozzáértő orvosok ostoba hibákat (leggyakrabban azután, hogy az orvos végzett egy hosszú, bonyolult feladattal, amely intenzív összpontosítást kívánt).


Tudatos szokások

Ha olyasmit akarsz csinálni, ami akaraterőt igényel, például kocogni munka után, napközben nem szabad teljesen lefárasztanod az „ akaraterő-izmodat” — magyarázta Muraven. — Ha túl korán elhasználod a tartalékokat olyan unalmas feladatokra, mint a levélírás vagy bonyolult költségtáblázatok kitöltése, az akaraterődből semmi sem marad, mire hazaérsz.

Muraven tanácsát nehéz kivitelezni, hiszen munkánk és az élet általában megköveteli, hogy olyan feladatokat végezzünk el, amelyek, igénybe veszik az akaraterőnket. Charles Duhigg szerint a megoldás szokásainkban rejlik. Mindennapi rutinjaink alapvetően strukturálják az életünket megalapozzák lelki állapotunkat, és így azt is, hogy mit, és hogyan teszünk.

Ahhoz, hogy változtassunk az életünkön, hatékonyságunkon és közérzetünkön, először a szokásainkat kell kézbe vennünk. Ha munka után már csak arra van erőnk, hogy leüljünk a Tv elé, valami hibádzik abban, ahogyan az életünket éljük. Ha viszont szokásainkat tudatosan alakítjuk, olyan életvitelt tudunk kialakítani, ami nem csak abban segít, hogy kiegyensúlyozottak és energikusak legyünk még egy nehéz nap végén is, hanem abban is, hogy töretlenül haladjunk céljaink megvalósítása felé.


Kulcsszokásaink közé zárva

Életvitelünk teljes átalakítása azonban ijesztő feladatnak tűnhet, hiszen már egyetlen rossz szokás megváltoztatása, vagy jó szokás felvétele is komoly erőfeszítést kíván. Szerencsére nem kell egyszerre minden szokásunkon dolgozni. Duhigg kulcsszokásoknak nevezi azokat a szokásokat, amelyek megváltoztatása dominóelv-szerűen alakítja át az egész életünket, és minden más szokásunkat a helyére zökkenti.

Ilyen kulcsszokásnak bizonyult egy kísérletben az, hogy évek óta fogyásra képtelen emberek minden étkezés után gondosan felírták, hogy mit ettek. Az eredmény nem csak testsúlyuk csökkenésében nyilvánult meg, hanem hatékonyságukban, kiegyensúlyozottságukban és akár abban, hogy kedvet kaptak a rendszeres testedzéshez.

Sok minden lehet kulcsszokás, de az emberek többségénél az étkezési és alvási szokások megváltoztatása már hatalmas változásokat hoz. Ha csak annyit tartunk be mától, hogy este 11, netán este 10 előtt lefekszünk, és hogy az ebédet dél és kettő, a vacsorát hat és nyolc közé időzítjük, pár héten belül érezni fogjuk a változás pozitív hatásait.


Szerző: Balázs Árpád - Pozitív Nap
Charles Duhigg: A szokás hatalma című könyve alapján

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Év végi agytakarítás: 8 dolog, amit még idén pucolj ki az életedből!

Az utóbbi időben többször is felvetődött, hogy az emberek miért tesznek különös dolgokat akkor is, ha attól cseppet sem lesznek sem boldogabbak, sem elégedettebbek, sőt egyenes károsan hatnak rájuk ezek a szokások.

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

30 ok az önbizalomra!

30 ok arra, hogy az légy, aki mindig is akartál lenni! hiszen lehetetlen sikeresnek, boldognak lenni, ha az ember önmaga útjába áll...

Frida már 52 életet megmentett, most Mexikóban kutat túlélők után

Frida eszméletlen intelligens, érző és kitartó négylábú. Egy hős.

Csókay doktor fia haláláról: "Hiszem, hogy egyszer újra megölelem Marcit"

Alig érkezett meg Nigériából, élete első missziójáról, Csókay András világhírű idegsebész, agykutató, máris a kórházba sietett ügyelni... Huszonnyolc éve gyógyít, nemzetközileg elismert idegsebész, mégis minden reggelét gyakorlással kezdi a boncteremben. Családapaként megtörtént vele az, ami minden szülő rémálma: a születésnapján egy tragikus baleset miatt elveszítette legkisebb gyermekét, az akkor 10 éves Marcit.


NAPI BOLDOGSÁG