Most elcsendesül a világ, és benne Mi is. Magunkba nézünk, és mélyen, alaposan átvizsgáljuk a lelkünket. Emlékeket keresünk, jókat vagy rosszakat, érzéseket, amik régi pillanatokat idéznek fel bennünk. Megállunk, lelassítunk, mert ez a nap azokról szól, akik nem jöhetnek tovább velünk.
Néhány évvel ezelőtt, Halottak napján gyönyörű őszi idő volt. Emlékszem, lágyan fújt a szél, susogott és sziszegett, miközben körbefutotta az erdőt. Késő délután baktattunk az úton, körülöttem a fáradt napsütésben sárga falevelek járták pergő táncukat. A lombok arany színben ragyogtak, az ágak között gyémántként csillant meg a napsugár. Bágyadtan piszkálgattam a fekete kabátom gombját, a kezemben egy virágcsokor bólogatott. A temetőbe mentünk. Gyerek voltam még, nem tudtam, mi történik. Csak a leveleket néztem.
Később aztán megtanultam, hogy november elseje az üdvözült lelkek emléknapja, vagyis Mindenszentek, amit a Halottak napja követ. Megtanultam, hogy ebben az időszakban felkeressük szeretteink sírjait, mécsest vagy gyertyát gyújtunk, és emlékezünk. Ezek az információk szép lassan érzésekké finomodtak bennem, és tudom, hogy most, felnőttként élem át igazán ennek a jelentőségét. Már nem csak a falevelekre figyelek.
Ma már látom az embereket is. Észreveszem az öreg nénit, ahogy fekete kendőben, hajlott háttal takarítja a sírt, és arra gondolok, lélekben milyen erős még mindig ez az idős test. Megpillantom a pici fiúcskát, aki éppen meggyújtja a gyertyát, és csodálom a szüleit, hogy megtanították erre. Azok a szerelmesek pedig, akik összekarolva állnak a mécsesektől fényes hant mellett, a figyelemről mesélnek nekem. Boldog vagyok, mert ezek a gesztusok és mozdulatok szeretetet, törődést és tiszteletet sugároznak. Olyan érzéseket, amelyekre ezen a napon különösen szükség van.
Mert a Halottak napja nem pusztán a szomorúságé. A veszteség fájdalma mögött ott van egy szikrányi öröm és hála: lehetőségünk van adni azoknak, akik már nem kérhetnek tőlünk semmit. Jó érzés, mikor a virágok és gyertyák tengerében a családtagokkal együtt emlékezünk, és tudjuk, hogy ezt az alkonyi félhomályt a mi szerettünk teszi fényesebbé. Csendes állapot ez, békés, nyugodt, és ha valaki eléri, nem jelenti azt, hogy elfelejtett sírni, elfelejtett érezni.
Az elfogadás és a beletörődés pozitív dolog: nem csak ideiglenesen tisztítja meg a lelket, mint a sírás, vagy a sors átkozása, hanem végleg. Talán bele is halunk egy kicsit, de egy idő után feladjuk a gyászt, és újjászületünk. Ez pedig rendkívül fontos ahhoz, hogy teljes szívvel tudjuk kimondani: „Hiányzol, és nagyon rossz, hogy elmentél. Sokat botladoztam, estem-keltem, de újra megtanultam járni. Nem foglak elfelejteni soha”.
Nagyon szép ünnepi gondolatokat kívánok!
Szerző: Kiss Gréta – Pozitív Nap
