Az év magyar vízisportolói

Az év pólósa Madaras, az év meccse a magyar-szerb


Az év legjobb magyar vízilabdázója a játékostársak szerint Madaras Norbert volt, akire heten voksoltak, így egy szavazattal előzte meg a szövetség által legjobbnak jelölt Biros Pétert - írta vasárnapi összesítésében a www.vlv.hu. A nemzeti együttes hivatalos honlapja a válogatottban 2011-ben megfordult összes pólóst megszavaztatva más kérdésekben is állásfoglalást kért, s érdekesség, hogy miként idén, tavaly sem a hivatalos jelölt kapta a legtöbb voksot: 2010-ben jelesül Szivós Márton nyert éppen Madaras előtt. A múlt év mérkőzésének egyértelműen a magyar-szerb világbajnoki elődöntőt választották, egyszersmind a 2011-es esztendő csalódása címet is kiérdemelte ez a meccs, mivel biztos vezetésről, hosszabbítás után kikapott a déli szomszéd legjobbjaitól a Kemény Dénes irányította gárda. 

Az év gólja minősítést az egyik Hosnyánszky Norbert-csavar érdemelte ki, amelyet az egri játékos a belgrádi Partizan elleni győztes BL-meccsen lőtt. Az év meglepetését firtató kérdés erősen megosztotta a mezőnyt, többen a sanghaji világbajnokságot megnyerő olasz válogatottra szavaztak, kellemes csalódásként ugyanakkor a legtöbben a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás válogatottba való visszatérését jelölték meg. A világ legjobb vízilabdázója tavaly a magyar élpólósok szerint Stefano Tempesti, az olaszok kapusa volt, aki viszont sérülés miatt nem szerepelhet a hollandiai Európa-bajnokság hétfői nyitónapjának magyar-olasz csoportrangadóján. A tavalyi év legjobb magyarországi idegenlégiósa a Vasasban pólózó horvát Miho Boskovic lett, a külföldön játszó magyarok közül pedig Madaras Norbert teljesítményét értékelték a legtöbbre a válogatott társak.

Elismerő oklevél 2011 legeredményesebb magyar úszóinak

Czene Attila sportért felelős államtitkár pohárköszöntőt mond.
MTI Fotó: Kovács Attila

A tavalyi világbajnokságon és a szintén 2011-es rövidpályás Európa-bajnokságon érmet szerzett magyar úszókat köszöntötték kedden a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) vezetői. A dobogón végzetteknek Réthelyi Miklós miniszter, Czene Attila sportért felelős államtitkár, valamint Szekeres Pál, sportért felelős helyettes államtitkár adta át az okleveleket az ünnepségen. Elismerést érdemelt ki Gyurta Dániel, aki címét megvédve aranyérmes lett 200 m-es mellúszásban, míg Cseh László (200 m vegyes), Kis Gergő (800 m és 1500 m gyors), valamint Gercsák Csaba (25 km-es nyíltvízi úszás) harmadikként ért célba a nyári, sanghaji vb-n. Réthelyi Miklós köszöntőjében a kemény munka és a szorgalom jutalmának minősítette az úszók által elért sikereket, amelyeknek - szavai szerint - nehéz gazdasági helyzetben más az akusztikájuk. 

"Ne feledjék - tette hozzá. - Magyarországnak hiteles példaképekre van szüksége." A miniszter reményének adott hangot, hogy a nyári londoni olimpián sokszor csendül magyar fel a magyar Himnusz az eredményhirdetések alkalmával. Czene Attila, az olimpiai bajnok úszóból lett államtitkár 2012-re hasonlóképpen szép eredményeket kívánt, majd leszögezte: bízik benne, hogy maximum egy hónap múlva pénzben is "szépen jutalmazzák" a tavalyi világ-és Európa-bajnoki érmeseket. A múlt évi, szczecini rövidpályás Eb-n is remekeltek a magyar úszók, akik tizenkét dobogós helyezést gyűjtöttek Lengyelországban. Cseh három aranyérmet nyert (200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m pillangó), továbbá egy bronzérmet is szerzett (200 m gyors), Gyurta a "szokásos" első helyet érdemelte ki sikerszámában. Egyformán ezüst és bronz lett a jutalma Jakabos Zsuzsannának (100 m vegyes, 400 m vegyes) és Verrasztó Evelynnek (200 m vegyes, 200 m gyors), utóbbi bátyja, Dávid egy második (400 m vegyes), Bernek Péter (200 m hát) és Takács Krisztián (100 m gyors) pedig egy-egy harmadik hellyel járult hozzá a magyar diadalsorozathoz a 25 méteres medencében rendezett kontinensviadalon.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Egyszerre hat magyar vízilabdázó lett halhatatlan

Hat magyar vízilabdázót választottak be a sportág halhatatlanjai közé Mindannyian háromszoros olimpiai bajnokok, mostantól pedig a Hírességek Csarnokának is tagjai.

Amikor egy bálna befigyel a 'szelfin'

A selfie és a photobomb(ed) mára divatos és gyakran használt kifejezések. De vajon milyen, amikor egy bálna photobombol egy selfiet?

Mindenki tanuljon meg úszni - hamarosan medence lesz az egész világból

Rajtunk múlik, hogy milyen gyorsan fog elérkezni ez az idő! Annak ellenére, hogy a tengerszint emelkedése egy lassú folyamat és megállíthatatlannak tűnik, ha teszünk ellene, akkor a lassú változást is elő tudjuk segíteni!

A boldog pillanat, amikor ötezer kiskacsa startol egyszerre a tóba

A kacsák külön-külön is imádni valóak, de ha tömegesen látjuk őket, akkor valósággal olvadásnak indul az ember szíve.


NAPI BOLDOGSÁG