Bagdy Emőke a szerelemről: a mosogatólány nem párja egy királynak

Sok nő, a félreértett emancipáció okán, a saját nemére jellemző lényt fojtja meg. Ők udvarolnak, határozzák meg a döntéseket, és ezzel elpusztítják magukban a nőt, és ezáltal tönkreteszik a férfiban a férfit. Rivalizálnak a férfiakkal, a férfiak pedig lágyan körülölelik egymást. Ez a görög-római dekadens kultúrához vezet, akik bele is pusztultak ebbe – mondta az Igennek Dr. Bagdy Emőke pszichológus.

Bagdy Emőke az Igennek adott interjúban felhívja a figyelmet: „az a párkapcsolat időt állóbb, amelyben az illetők szerelemből kerültek össze és kötöttek szövetséget. És az is magától értetődő, hogy a párkapcsolatnak szüksége van a szerelemre, szenvedélyre. A szenvedély mellett az intimitás az, ami egy nagyon fontos feltétel.”

„Egy különleges magasabb rendű minőség az intimitásban a gyöngédség, az egymásra figyelés, az érdeklődés, a beszélgetések, a hosszú meghitt órák, a játékosság, a szex, a kreativitás és még sok minden van ebben.” A harmadik tartópillér az elköteleződés a pszichológus szerint. Az elköteleződéstől való félelmet szerinte az önkéntesség tudja feloldani.

Fotó: Éberling András - Magyar Nemzet

A szakember felhívja a figyelmet a beszélgetés fontosságára is: „Ismerjétek meg jól egymást, meséljétek el egymásnak a gyerekkorotokat, milyenek voltak a szüleitek, mit tartasz róluk? Mik azok az érzelmi és döntő tapasztalataid, amit majd máshogy csinálnál? Milyen szokásaitok vannak, mik a családi mítoszok, legendák? Aztán, mit mesélnek rólad, mikor kicsi voltál? Mindenképpen érdemes kérni a párt, hogy avassák be egymást egymás addigi életébe. Nagyon szeretünk arról beszélni, hogy mit mond a család, te kire ütöttél, kitől mit örököltél? Valójában a temperamentumot örököljük, hogy mennyire vagyok tűzről pattant, vagy egy kicsit álmatagabb, ráérősebb.”

Bagdy Emőke 2013-ban a Prima Primissima díjátadón: magyar oktatás és köznevelés kategóriában vehette át elismerését

Emellett meg kell ismerni a másik karakterét is, hiszen azon sem lehet változtatni. A különbözőségek miatti nézeteltéréseket, a más látásmódot tudatosítani kell, „a tudatosság nagyon fontos része egy párkapcsolatnak”. Fontos, hogy tudatosítsuk, ha nem értünk egyet, alakuljanak ki a szabályok a vitás kérdések megbeszélésére, és találjuk meg a közös pontokat – az viszont nem baj, ha nem értünk mindenben egyet. „Ne kritizáljuk egymást, ne minősítsük egymást, senkinél nincs a bölcsek köve. Ezért egyrészt tárgyközpontúan vitázzunk, mert mi a vita: érvek egymás mellé helyezése. Ezt hívjuk asszertív kommunikációnak.”

Bagdy Emőke megjegyzi: a férfiak nem szeretnek sokat beszélni, lényegre törőek és gyorsan döntenek. Ezzel úgy lehet mit kezdeni, ha a másik fél azt mondja: a te szemszögedből igazad van, de itt van az én szemszögem is. Az igazság szubjektív dolog, nézzük meg a másik szemszögből is a dolgokat. „Ha pedig közös döntés születik, akkor nagyon odafigyelve- a pszichológia nyelvén – pozitív megerősítéssel jutalmazzuk a másikat. A párom a szövetségesem, és nem az ellenfelem.”

„Sok nőt ismerek, akiknek nagyon jólesik támaszkodnia a férjére, mert így látta otthon is. Ők a komplementer pár. Sokan ma is úgy mondják: az Uram. De hát az igazi női természet – mondja a pszichológus, hozzátéve: „a női odaadás, a gondoskodó attitűd, az alárendelődés egy extrém formája, de a komplementer kapcsolatokban ez önként történik, mellesleg meggyőződésem, hogy erre a legtöbb férfi alapvetően vágyik.”

Sok nő azonban, a félreértett emancipáció miatt, férfiként szeretne viselkedni, ahelyett, hogy „az okos nő azt mondaná: rendben van, te vagy a király, de én teszem fel a fejedre azt a koronát. Én tudlak királyommá tenni, ha te engem királynővé teszel. Mert a mosogatólány nem párja egy királynak. És máris ott vagyunk, hogy add meg nekem mindazt, ami egy nőnek szükséges, és akkor én is mindent megadok, ami egy férfinak szükséges” – mondta Bagdy Emőke pszichológus az Igennek.


Forrás: filantropikum.com / Magyar Kurír

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.

Tíz híres férfi, aki cicababák helyett vérbeli nőket választott

Ha úgy akarnák, sorban állnának az ajtajukban a modellek, sőt talán sorban is állnak, de nekik más az igazi. Matt Damontól Jon Bon Jovin át Sebastian Vettelig színészek, zenészek és sportolók bizonyítják, hogy a sztárvilágban is az igaz szerelem a hosszú kapcsolat titka.

Ezzel a titkos fegyverrel csábítja el a nő a férfit (és ez nem a szépsége)

Minden emberben megvan az a csábító erő, tulajdonság, adottság, amivel leveszi az ellenkező nemet a lábáról. Azonban pontosan nem lehet meghatározni, hogy ki mitől válik vonzóvá.

Ez a kisfilm megmutatja, mit jelent igazán szeretni (+videó)

Mit üzen Neked ez a videó? Írd meg nekünk, kíváncsiak vagyunk rá! :)

10 randiszokás, amit visszasírunk

Hol vannak már azok a régi szép idők, ahol minden randevú különleges volt? A férfi virággal várta a nőt, akinek eszébe se jutott, hogy az első alkalomkor egy véletlen kézszorításnál több történhet. Csupa izgalom, és rejtély volt az egész. Senki nem akart semmit elsietni. Kár, hogy ezeket a szokásokat már csak a fekete-fehér filmekből ismerhetjük. De mi nők, fogjunk össze! Követeljük vissza a gentlemaneket!


NAPI BOLDOGSÁG