Biobia Porta Pajta – a természet édenkertje

Távol a város zajától, a Mecsek gyönyörű kis falujában, Cserkúton csodálatos környezet, "gazvacsorák" és 100% természet várják a kikapcsolódni vágyókat.

Távol a város zajától

A cserkúti Biobia Porta Pajta Szálló hazánk talán egyik legkülönlegesebb vendéglátóipari egysége. Amellett, hogy csodálatos természeti környezetben, faluszéli patakparton szépen felújított parasztudvar várja az odalátogatókat, igazán különleges ételeket is fogyaszthatunk, amelyek mentesek a káros anyagoktól, hiszen a hozzávalókat a természet adta és ettől igazán bio!  

Dr. Németh Ibolyát, a szálló tulajdonosát kérdeztük!

Hogyan született a Biobia elnevezés?


Pont húsz éve egy környezeti nevelési továbbképzésen, a résztvevők írtak rólam egy versikét, amiben Bio Biának szólítanak. A Bia becenevem a gimnáziumból van, Ibolyának hívnak eredetileg, de jórészt Biának ismernek. Amikor belekezdtem ebbe a vállalkozásba „elővettem a fiókból” ezt a becenevet.

Már az első kapcsolatfelvétel alkalmával észrevehető volt valami különleges és nagyon pozitív energia. Mi ennek a forrása?

A természet maga. A sok kreatív tevékenység. Mások segítése. A "bölcsülés". A sok tanulópénz elköltésével kialakított belső béke. Az unokák és más gyerekek. A belém ágyazott tomboló kezdeményező, jobbító szándék.

Honnan jött az ötlet, hogy egy bioszállót alapíts?

Több mint húsz éve tudatosan környezeti nevelek. Több „felület” volt ehhez már életemben: felsőoktatásban, továbbképzéseken, tréningeken, helyi és országos civil szervezetekben, iskolákban, bölcsődében, nagy baráti társaságban. Elváltam, szűk volt éppen a bölcsőde, az egyik gyerekem és a férje is munkanélküli lett, a nővérem meghalt és anyukám – a dédi – hozzám került, kihasználatlanul álltak az építmények az udvarunkban, bátorított egy régóta falusi turizmussal foglalkozó helyi barát – akivel sok dolgot szerveztünk együtt a cserkúti Faluszépítő Egyesületben, együttműködést ajánlott. Már régóta így láttam vendégül a hozzánk érkező barátokat.   

Teljesen saját zsebből tartod fenn a létesítményt? Vannak támogatóid?

Kényelmes ágyak és matracok várják a pihenni vágyókat!
Még nem vettem fel pályázati pénzt, és nem találtam (a gondolat többször megfogalmazódott bennem, de nem léptem) szponzorra, vagy befektető társra. Viszont rátaláltam egy csomó együttműködő partnerre. Az Ökocsaliba hívtak, a Mecsek Zöldutat pedig kezdeményeztem. Szerintem ez adott új erőt a „nemkiszállásra”. Azt mondják egy üzlet beindítása 3 év, saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy miért hal el egy csomó ötlet a megvalósítás elején. Minden tartalékomat feléltem, a harmadik évbe léptem, szerencsére tudok nagyon egyszerűen, keveset fogyasztva élni.

Beindult, már látom, hogy fog működni. Egyelőre nem a bioszálló (az egyszerű szálláshoz meg kell találni a célcsoportot), hanem a gazvacsorák, ökobüfék, játszóházak, táborok, rendezvények… Sok szálon és lehetséges lábon indultam. Kialakulóban van a célcsoport és a programok. Olyan megkeresések is érkeznek, amire nem is gondoltam, pl. egy étterem ehető virágokat rendelt tőlem anyák napi rendezvényére. Szóval saját zsebből, ami most üres, sok-sok munkával.

Családi vállalkozásként működik a Biobia Porta Pajta Szálló? Kik segítik a munkádat?

Dédi citromfüvet morzsol...
Jórészt egyedül viszem. A családtagok besegítenek. A lányom ma takarítani jön, a fiam és családja pedig pénteken segít a Gazvacsorán. A dédi sokat tesz az előkészítésben: zöldséget pucol, gazokat válogat, gyógynövényt morzsol, meggyet magoz, csipkebogyót aprít … mindenben, amit ülve lehet csinálni. Nagy segítség, hogy az Ökocsali csoporttal vállaljuk a feladatok egy részét, jó együttműködés alakult ki. A kertben a női munkákat én csinálom, a férfimunkába besegítenek a barátok, vagy megfizetem. Azon vagyok, hogy legyen párom, lesz!


Mekkora népszerűségnek örvend a létesítmény?

Szerencsére egyre nagyobbnak. Sokat tettünk érte ökocsalis társaimmal. Az ismertség nem jön magától. Rengeteget kóstoltattunk, játszóházaztunk, gyógynövénytúráztattunk ingyen, sok terméket osztogattunk szét. Sokat segítettek a médiában dolgozó barátok, a régi tanítványok, „pótgyerekek”, és rengeteg időt töltök az interneten való népszerűsítéssel. Nincs mögöttem szakács, kertész, marketing menedzser, kreatív igazgató… De van mellettem sok jó partner, barát.

Juharvirágos, medvehagymás gazleves
Hogyan fogadják a látogatók a különleges ételeket?

Csodálattal. Amikor meglátják a virágos szendvicseket, vagy megkóstolják a medvehagymabigyót, amikor kivesszük a kemencéből a nagytepsi gazos sült céklát, vagy borjúkötelet, amikor belekóstolnak a szezonális gazlevesbe, az üstben rotyogó bodzás cukkini lekvárba… Jól fogadják őket, az örömöt sokszorozza, hogy ők is részt vesznek a készítésükben. (Sokat megosztottam a Biobia Porta Pajta Szálló Facebook oldalán, ha rámentek az albumokra, könnyebben tájékozódtok.)

Ezek az ételek saját „találmányok”?

Medvehagymás zöldbabsaláta sült céklával
Jórészt igen, illetve hagyományos falusi ételek, csak hozzáadtunk valami „gazt”. Például a gányicát nem sült vöröshagymás zsírral locsoltuk meg, hanem medvehagymással, vagy kányazsomborossal. A krumplis pogácsába tettünk porcsint, a málét kicsit süteményesítettük, de ugyanúgy szilvalekváros. Sokat tanulok az Erdőkóstoló blogról, Andival kölcsönösen segítjük egymást. Ő botanikus (nekem semmi közöm a biológiához a formális tanulás révén), ha találok egy növényt és ehetőnek tűnik, de még nem ismerem, vele vitatom meg. Illetve ötleteket kapok az oldaláról, hogy mit lehet éppen gyűjteni.

Miután teletömtük magunkat az ételkülönlegességekkel, színes és igazán különleges programokon vehetünk részt. Túrázhatunk, (pl. a Jakab-hegyre a Pálos kolostorromhoz, Pécsre, Orfűre – fürdeni, Abaligetre – cseppkőbarlangot csodálni), gyógyfüveket gyűjtögethetünk, bepillantást nyerhetünk a lekvár főzés, a kertészkedés rejtelmeibe, festegethetünk, fára mászhatunk. Összességében, elmondhatjuk, hogy ez egy olyan hely, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni!

További információkat itt találhattok!

Szerző: Mihályi György – Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A Nagy Mikulás Kihívás, avagy a Télapó edzőterembe jár és élvezi

A Télapót valójában Misinek hívják, 41 éves és életmódot szeretne váltani. Az első olvasásra furcsának tűnő állítások mögött valódi elszántság és komoly tervek sejlenek fel, és ha nem lenne így is elég abszurd a sztori, Rudolf és egy sztáredző is feltűnik a történetben.

15 provokatív kérdés, amik után másként tekintesz majd az életedre!

Sokszor gondolkodsz az élet nagy kérdésein? Szeretnéd megérteni azt, hogy ki is vagy valójában? Akkor olvass tovább!

Így gondolnak a gyerekek a gyógyszerészekre (egy fantasztikusan kedves videó)

Néhány napja, egészen pontosan szeptember 25-én volt a Gyógyszerészek Világnapja. Ennek alkalmából gyermekeket kérdeztek meg arról, hogy mi a véleményük a szakmáról.

Egész nap ülsz a munkád közben? Akkor a legjobb barátod a plank!

A túl sok ülés öl. Legalábbis képletesen értve. Most mutatunk egy szuper gyakorlatot, melytől sokkal kevésbé fárasztóvá válik a napi ülőmunka.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.


NAPI BOLDOGSÁG