Egyetlen mondat, amivel megmentheted házasságodat


Az amerikai író bejegyzése először magyarul a Lótusz Cafeblogon jelent meg. Íme a történet:

"Feleségemmel éveken át veszekedtünk. Néha elgondolkodtam azon, hogy hogyan is házasodtunk össze, pedig nagyon ellentétes a személyiségünk. Minél tovább éltünk együtt, annál nehezebben ment az együttélés. A gazdagság és a hírnév nem segített ebben, sőt! Egyre nehezebb volt. Minél többet veszekedtünk, annál inkább eltávolodtunk egymástól és a szívünk megkeményedett.

Azt hittük, hogy a béke már sosem költözik vissza az otthonunkba.

Épp egy turnén voltam, amikor Carey-vel ismét hatalmasat veszekedtünk telefonon. Teljesen tehetetlennek, magányosnak és tompának éreztem magam.
Ekkor Istenhez fordultam. Csak álltam a zuhany alatt és kérdések kavarogtak bennem. Volt, hogy ordítottam a tehetetlenségtől, de volt, hogy magamba roskadtam. A szívem mélyén tudtam, hogy Carey, a feleségem jó ember. Úgy gondoltam, hogy én is jó ember vagyok. És bár a válás gondolta elborzasztott, az együttélés már elviselhetetlenül fájdalmas volt. Miért vettem el ezt a nőt, aki ennyire nem illik hozzám? Miért nem akar megváltozni? A végén a földre rogytam és zokogtam. Ha ő nem változik, akkor majd én! Másnap, mikor hazaértem, a feleségem hidegen fogadott. Éjjel együtt feküdtünk a hitvesi ágyban. Egymáshoz oly közel és mégis fényévekre. És akkor megértettem, hogy mit kell tennem!


Másnap reggel, még az ágyban fekve, megkérdeztem Carey-től:

- Hogyan tehetem jobbá a napodat?
- Carey dühösen nézett rám.
- Mi??
- Hogyan érhetem el, hogy jobb legyen a napod?
- Sehogy! - csattant fel - Miért kérdezed?
- Azért, mert komolyan tudni szeretném, hogy mivel tehetem jobbá a napod?
Cinikusan rám nézett: Tényleg csinálni akarsz valamit? Akkor mosogass el!
A feleségem teljesen feldühödött. Én nyugodtan azt mondtam:
- Jó! - elmosogattam.

Másnap megint megkérdeztem:
- Mivel tehetem jobbá a napod?

A válasza egyszerű, de határozott volt: Takarítsd ki a garázst!

Vettem egy nagy levegőt, és ahelyett, hogy felemeltem volna a hangom (ahogy a feleségem számított rá), annyit mondtam: Jó. Felálltam és a következő két órában kitakarítottam és elpakoltam a garázsban. Carey nem tudta, mit gondoljon. Aztán másnap reggel megint feltettem a kérdést:

- Mivel tehetem jobbá  napod?

- Semmivel! - válaszolta Carey. Nem tehetsz semmit és hagyd ezt abba!

Azt feleltem: - Nem lehet, mert megfogadtam: minden nap megkérdezem, mivel tehetem jobbá a napod?

- Miért csinálod ezt?

- Mert drága vagy nekem! És a házasságunk is drága nekem.

Aztán másnap is megkérdeztem. És másnap is, és azután is. Majd a második hét közepén csoda történt. A kérdésemre Carey szeme megtelt könnyel és sírni kezdett. ekkor a feleségem ezt mondta: Kérlek, ne tedd fel többé ezt a kérdést nekem. Nem veled van baj, hanem velem. Tudom, hogy nehéz velem. nem értem, miért maradtál még mindig velem?

Gyengéden felemeltem az állát és a szemébe néztem.

- Mert szeretlek - mondtam. - Hogyan tehetem jobbá  a napod?

- Nekem kellene ezt kérdeznem tőled! - mondta.

- Kellene, de nem most. Most én akarok változni. Tudnod kell, hogy milyen sokat jelentesz nekem!

- Kérlek bocsáss meg, amiért így viselkedtem veled!

- Szeretlek.

- Én is szeretlek! - mondta.

- Hogyan tehetem jobbá  a napod?

Carey gyengéden nézett rám:

- Lehetne, hogy együtt töltsünk egy kis időt? Csak te meg én.

- Nagyon szeretném! Ezután még egy hónapig minden nap megkérdeztem. És a kapcsolatunk megváltozott. Ezután már a feleségem kezdte kérdezni tőlem:

- Mit szeretnél, mit tegyek? Hogyan lehetnék jobb feleséged?

A köztünk lévő fal leomlott. Egyre többet beszélgettünk, mindent megbeszéltünk egymással. Soha többé nem veszekedtünk. Ez idő alatt megértettem, hogy a mi történetünk illusztrálja a házasság legfontosabb leckéjét.

A kérdést: HOGYAN TEHETEM JOBBÁ A NAPOD?

minden kapcsolatban mindig fel kellene tenni. Bár a szerelmes regények arról szólnak, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak"... De az igazi munka csak ezután kezdődik.

Valójában az életben a szeretet nemcsak abból áll, hogy jót akarunk a másiknak. Az igazi szeretet, nemcsak az, hogy a másik ember másolatai legyünk. A legfontosabb: fejleszteni magunkat, gyakorolni a szeretetet, a türelmet és a gondoskodást.

Nem akarom azt mondani, hogy a mi tapasztalatunk Careyvel minden párnál működik. De azt igen, hogy a válás határán minden párnak érdemes megpróbálnia. Én végtelenül hálás vagyok ezért a kérdésért, mely megmentette a házasságomat, a családomat. Hálás vagyok, hogy reggel ezt kérdezhetjük egymástól:

Hogyan tehetem jobbá a napodat?





Forrás: richardpaulevans.com
Fordítás: lotusz.cafeblog.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.


NAPI BOLDOGSÁG