Elindult a visszaszámlálás: 100 nap múlva rajtol az olimpia

Mindössze száz nap van hátra a londoni olimpia megnyitójáig! Ennek örömére a szervezők 260 királyi gárdistát vezényeltek a Horse Guards Parade-re, és alakzatba állították őket.


A Horse Guards Parade, háttérben az Admirality épületeivel és a Temze túlpartján álló London Eye-jal, gyakran lesz látható az olimpiai közvetítésekben is, mivel július 28-a és augusztus 9-e között itt tartják majd a strandröplabda-torna mérkőzéseit. 


Nagy-Britannia nagy büszkeséggel tekint a játékok és az egész nyár elé. A világ eddigi legnagyszerűbb olimpiájának szánt esemény megrendezése mellett II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulóját is idén ünnepeljük, aki a világ második leghosszabb ideig trónon lévő uralkodója.

Városszerte készültek alkotások a végső 100 napos visszaszámlálásához kapcsolódva. Önkéntesek egy csoportja például húsz ezer virágpalántából alkotta meg az ötven méter hosszú olimpiai öt karikát, amely a Heathrow reptér felszálló pályája mellett fogadja a Londonba érkezőket. 


A gyerekek legnagyobb örömére  pedig óriási homokvárat emeltek az olimpiai vitorlázás helyszínéül szolgáló Weymouthban. 


Szerző: Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.

Magyar ünnep a Paralimpián: 24 óra alatt két hatalmas siker egy úszónőtől!

A magyar paralimpiai delegáció közel nyolvan elhivatott sportolóból áll, akik büszkén utaztak ki az idei riói játékokra, hogy képviseljék hazánkat.

Elkezdődött a 2016-os Paralimpia is! (+videó)

Az olimpiai játékok úgymond kistestvére a paralimpia, mely idén 15. alkalommal kerül megrendezésre és ahol a sportolók szintén hihetetlen emberi teljesítményekről tesznek tanúbizonyságot!

Egy olasz faluban elevenedik meg gyermekkorunk álma: vegyél részt a bújócska-világbajnokságon!

Ki ne bújócskázott volna rengeteget gyermekkorában? Esős napokon a lakásba, házba beszorulva, ragyogó napsütésben a kertben viháncolva játszottuk a klasszikus, örök kedvenc mókát.


NAPI BOLDOGSÁG