Emlékmeccs telt ház előtt

A magyar labdarúgó válogatott ma este a Puskás Ferenc Stadionban Lichtenstein együttesével játsza idei utolsó hazai mérkőzését. Ezt a barátságos találkozót Albert Flóriánnak a közelmúltban elhunyt, egyetlen magyar aranylabdásnak szentelik. A stadionban emlékhelyeket jelölnek ki és a nézők ingyen tekinthetik meg a meccset. A hírek szerint már minden hely foglalt lesz. 


Szeretnénk néhány új játékost beilleszteni a rendszerbe


A szövetségi kapitány, Egervári Sándor elmondta: "Egybeesik most a találkozó Flóri búcsúztatásával és megemlékezésével. Természetesen ez nagyon fontos szervezési oldalról is. Nekünk most a szakmai feladatokat kell elsődlegesen ellátnunk: szeretnénk néhány új játékost kipróbálni, beilleszteni a rendszerbe. Amennyiben az elkövetkezendő félévekben ismét sok sérüléssel kell majd számolnunk, akkor a megfelelő helyetteseket meg tudjuk találni. Kapusposzton is szeretnénk lehetőséget adni fiatalabb kapusunknak, Bogdán Ádámról van szó, de ez megjelenhet egy Németh Krisztiánnak a kipróbálásában is és újbóli beiktatásában. Ezek a fiatalemberek szép lassan beérnek abba a korosztályba ami mentén valóban segítségünkre tudnak lenni a világbajnoki selejtezőkön is már!"

Az Albert Flórián-emlékmérkőzés 18 órakor kezdődik. A pénteki mérkőzésre hétfőn délelőttől volt lehetőség a jegyfoglalásra, és szerda kora délutánra az összes belépő elfogyott, vagyis ismét telt ház előtt játszik válogatottunk. Mint ismert, a mérkőzésen az október végén elhunyt legendás futballistára, Albert Flóriánra emlékezünk, és az MLSZ elnöksége úgy döntött, ezúttal ingyen bocsátja a szurkolók rendelkezésére a jegyeket.

Így emlékeztek november 6-án a hetven éves korában, 2011. október 31-én elhunyt Albert Flóriánra, az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgóra, a Nemzet Sportolójára, az FTC hetvenötszörös válogatottjára. MTI Fotó: Máthé Zoltán


Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is...


Szepesi György legendás rádiós sportkommentátor így vallot a császárról: 
"Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is. 41 szeptemberében született, még nem érte el a 18. életévét, mikor már a válogatott csapat tagja lett. Sőt, még a Puskás Öcsit is megelőzte ezzel. Már 58-ban, 17 éves korában meghódította a közönséget, mert csodálatosan játszott, és nagyon viharos tapsot kapott a jugoszlávok elleni ifjúsági válogatott mérkőzésen... Rendkívül szerény volt, rokonszenves a csapattársak számára is. Tisztelettudó, jó magatartású, jó modorú, intelligens fiatalember volt a magánéletben éppúgy, mint a pályán. Nem rúgott meg ellenfelet. Amellett hihetetlen, bámulatos cselezőkészsége volt, ami kivételes adottság, olyan, amit nem lehet megmagyarázni. A külföld is fölfigyelt erre a csodálatos mozgástechnikára és gólérzékenységre. 67-ben megérdemelten ítélték neki oda az Aranylabdát."


"Mégis ennyien jöttek el. Mert ő a Flóri..."


Egy fennmaradt párbeszéd Albert Flórián esküvőjének napjáról, a Bazilika előtt az 1960-as évek elején: 
" - Bocsánat, mi ez a nagy tömeg a Bazilika körül? – kérdezte a hatvanas évek elején egy kíváncsi járókelő a Bajcsy-Zsilinszky úton. 
- Maga nem tudja, hát esküszik a Flóri. - Ezrek és ezrek tolongtak; beavatottak és éppen arra járók, kíváncsiak és kíváncsiskodók. A villamosok lelassítottak, az autók elhúzódtak a járda mellől. 
- Nem tudtam, hogy a Flóri itt meri tartani az esküvőjét, és hogy nagy dobra veri.
- Idehallgasson, maga pancser! Először is: ha a Flóri valamit nem merne, akkor nem lenne Flóri, ha nem itt tartaná az esküvőjét, akkor megint csak nem lenne Flóri, de ha nagy dobra verte volna, akkor sem lenne az. Éppen, hogy nem verte nagy dobra, mégis ennyien jöttek el. Mert ő a Flóri."

Remekbe szabott Albert gól!


Szerző: Fodor Márta

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Nem tud leállni az internet magyar népe: ömlenek a jobbnál jobb mémek a magyar-izlandi 1-1 után

Bár a mérkőzés szombaton volt azóta sem tud leállni az internet népe, egyre jobb mémek születnek. Mutatjuk a best of válogatást!

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Budapest is a rendezők között lesz a 2020-as labdarúgó Eb-n

A Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!


NAPI BOLDOGSÁG