Ezektől szabadulj meg még az év vége előtt

Ilyenkor kell azokat a célokat meghatározni, amelyeket jövőben szeretnénk megvalósítani, most kell a felkészülést megkezdeni, ezért használjuk ki a fennmaradó pár hetet. Távolodjunk el azoktól az emberektől, gondolatoktól, amelyek a negatív energiáikkal lehúznak, inkább engedjük el a félelmeinket, a rossz szokásainkat, és minden energiánkkal koncentráljunk a 2015-ben megvalósítható álmainkra.


1.
Szabaduljunk meg azoktól a gondolatoktól, amelyek azt sugallják, hogy nem tartunk ott az életünkben, ahol tartanunk kellene.

Mindent, amit eddig megvalósítottunk, arra legyünk büszkék, hiszen azt mi értük el.

2. Szabaduljunk meg azoktól a gondolatoktól, amelyek visszatartanak, és arra kényszerítenek, hogy ne tudjunk továbblépni, hanem inkább egy helyben toporgunk emiatt.

3. Nem kell mindent minden pillanatban tudni. Az idő majd megoldja ezt a kérdést is. Lehet, hogy valaminek ma nem látjuk értelmét, de majd pár év múlva fogjuk megtapasztalni, hogy mit is jelent most számunkra az a dolog.


4.
Szabaduljunk meg azoktól a gondolatoktól, amelyek megakadályoznak a továbblépésben. A nehézségek legtöbb esetben csak ideiglenesek, de ezekből is lehet tanulni, amit majd később hasznosíthatunk valamilyen területen.

5. Szabaduljunk meg azoktól a gondolatoktól, amelyek azt sulykolják folyamatosan, hogy nem azt az életet éljük, amelyet szeretnénk.

Az életnek két oldala van. Higgyük el, hogy jobb helyzetben nem is lehetnénk. Fontos azonban, hogy mindig mindenért hálásak legyünk.

6. Ne kérdezzük többet azt magunktól: Miért történik mindez velem?

Inkább úgy gondoljunk egy adott nehézségre, hogy mi az, amit tanulni lehet abból.


A cikk folytatásához kattints!


Forrás: filantropikum.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

Év végi agytakarítás: 8 dolog, amit még idén pucolj ki az életedből!

Az utóbbi időben többször is felvetődött, hogy az emberek miért tesznek különös dolgokat akkor is, ha attól cseppet sem lesznek sem boldogabbak, sem elégedettebbek, sőt egyenes károsan hatnak rájuk ezek a szokások.

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

A fohász, ami átsegítette a nehéz időszakokon "A kis herceg" íróját

Antoine de Saint-Exupéry, a híres francia író, akinek bölcs gondolatait nem csupán "A kis herceg" művéből ismerhetjük. Az egyik legcsodálatosabb fohász is tőle származik. Élete, pilótaként sem volt félelmektől, szorongásoktól mentes, és az egyik legnehezebb időszakban a következőket vetette papírra


NAPI BOLDOGSÁG