Nem fogok semmilyen csodamódszert ajánlani, amellyel egy hét alatt mindenki leküzdheti a szakítás utáni depressziót. Aki ilyesmit ajánl, az nyilvánvalóan hazudik. Abban azonban biztos vagyok, hogy mindenkiben ott van az a gondolkodásmód, az az életszemlélet, ami segíthet ezekben az időkben. Az ezzel kapcsolatos gondolataim fogom most megosztani, nem csak frissen szakítottaknak.

Írjuk felül az agyunkat!

A szakítás utáni napok, hetek, sőt néha hónapok, mindannyiunk számára borzalmasak. Akármennyire működésképtelen volt a kapcsolat a vége felé, az agyunk ilyenkor a legszebb, leginkább rózsaszínfelhős időszak pillanatait idézi vissza. Tudományos bizonyíték van azonban rá, hogy az agyunk felülírható. Ha a szerelem még nem múlt el, a kiszeretés folyamata gyorsítható! Akárhányszor eszünkbe jut valami gyönyörű, közös emlék, gyorsan párosítsunk mellé egy negatív közös emléket. Valamit, ami zavart minket az exünkben.

Ne kezeljük kudarcnak a kialakult helyzetet!

A szép dolgok létrejöttéhez, és ezek elromlásához is rengeteg pici tényező együttállása szükséges. Lebutítanánk a helyzetet, ha a másikra mutogatnánk ujjal, vagy épp ellenkezőleg, csak magunkat okolnánk a kapcsolat elromlása miatt. Akár a szakító fél vagyunk, akár az, akivel szakítottak elkezdjük vizsgálni a miérteket. Korábban azt hittük, hogy a másik fél az ideális lény ahhoz, hogy végigkísérje az életünket, és most csalódnunk kellett. Benne is, magunkban is, minket összefűző kapocsban is, amely mégsem volt olyan erős, meg időtálló, mint ahogyan azt éreztük. Sokan kudarcnak élik ezt meg, de szerintem ez egy téves hozzáállás. Ha jól kezeljük a helyzetet, akkor ez valójában csak egy lecke, ami a javulásunkat szolgálhatja.

Vizsgáljuk meg, hogy mi vezetett idáig, de közben ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket!

Fontos, hogy alaposan megvizsgáljuk a másik fél szerepét a szakításban. Ilyenkor sokakat elhagy a reális ítélőképességük, és vagy elkezdenek haraggal nézni az exükre, vagy elkezdik bálványozni, értékesebbnek gondolni, mint amilyen valójában volt. Szerintem mindkét hozzáállás hibás. Az ex vizsgálata csak saját magunk miatt fontos, azért, hogy levonhassuk a megfelelő következtetéseket. Elképzelhető, hogy félreismertük, elképzelhető, hogy bizonyos korai intőjeleket figyelmen kívül hagytunk, mikor a rózsaszín ködben úsztunk vele. Az, hogy ezeket felismerjük, kizárólag önmagunk miatt fontos. Nekünk kell profitálni a helyzetből, mivel egyedül folytatjuk az utat, amit közösen kezdtünk el. Egyedül járunk, de ez nem olyan szörnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Kezdetben biztosan nagy a fájdalom, és az elkeseredettség, de elfelejtünk valamit. Jelenleg csak egy kis szegletére látunk rá a teljes életünknek, a nagy egészt nem érzékeljük. Elképzelhető, hogy évek távlatából majd pozitívan nézünk vissza a mostani időszakra, mert ez a pofon kellett, ahhoz, hogy eljussunk valami fontosabbhoz, valami jobbhoz.

Nézzünk szembe önmagunkkal!

Így, hogy egyedül vagyunk, és a másik fél varázsa már nem hat ránk annyira, mint korábban, egy tisztább képet láthatunk magunkról, és a helyzetünkről. Szembe nézhetünk vele, hogy elrontottunk bizonyos dolgokat. Hogy talán félreismertük magunkat, meg az igényeinket. Lehet, hogy nem fejlődtünk annyira az utóbbi időben, mint kellett volna az önálló dolgainkban, mert romló kapcsolatunkat próbáltuk foldozgatni.

Engedjük el a haragot!

Fontosnak tartom még, hogy ne nézzünk haraggal az exre. Akkor sem, ha úgy érezzük, hogy igazságtalan volt velünk. Ha most rossz, és kínzó a hiánya, az azt jelenti, hogy egykor nagyon sokat adott. Legyünk hát hálásak ezekért a pillanatokért! Azért is hálásak lehetünk, mert vége lett, bármilyen furcsán is hangzik. Kaptunk egy leckét, és megkaptuk annak a lehetőségét, hogy elkezdjük fejleszteni önmagunkat. Éljünk ezzel a lehetőséggel! Döntsük el, hogy milyen embernek akarjuk látni magunkat néhány év múlva, és dolgozzunk ezért! A célokkal, és tervekkel teli ember a környezetének is inspiráló.

Kezdjünk el dolgozni önmagunk legjobb verzióján!

Itt az idő, hogy tiszta lappal induljunk, hogy elkezdjünk dolgozni önmagunk lehető legjobb verzióján! A legrosszabb, amit tehetünk, ha leragadunk egy önmarcangoló, reménytelen állapotban a szakítás után. Mert remény az mindig van, de magától semmi nem fog változni, hiszen mi vagyunk az irányítók. Kis lépésekben haladjunk, nincs is egy jól bevált módszer, hiszen mindenki különbözik. Keressünk olyan elfoglaltságokat, amiket régen nagyon szerettünk csinálni, de az elmúlt időszakban nem volt rá módunk a másik fél miatt! Vigyünk rendszert a mindennapjainkba! Keressünk új hobbikat, és nyissunk azok felé az ismerősök felé, akiket elhanyagoltunk mostanában! A sport is fontos, mert eltereli a káros gondolatokat, és persze a testünk állapotának is használ. Merjünk nagyokat álmodni! Most csak magunkért felelünk, nincs egy másik fél az életünkben, akihez az álmainkat kell igazítani. Ha a jelenlegi tanulmányaink, vagy munkahelyünk hosszú távon nem tudják közelebb hozni a kitűzött célokat, hát váltsunk! Már kibírtunk egy óriási változást az életünkben, ezek már meg sem kottyanhatnak. És az is lehet, hogy az új környezet, meg az új emberek jót tesznek majd a lelkünknek.

Bármilyen reménytelennek is tűnik épp a helyzet, semmi sincs veszve! Ha megtaláljuk az utunkat, és egyre közelebb kerülünk önmagunk legjobb verziójához, előbb utóbb megtaláljuk azt a partnert is, aki valóban érdemes arra, hogy végigkísérjen minket az úton!

Szerző: Leszkovszki Máté - Pozitív Nap