Helyet kapott Puskás a Madrid álomcsapatában!

Puskás Ferencet beválasztották a Real Madrid labdarúgócsapatának álom tizenegyébe a Marca spanyol sportnapilap internetes szavazói.



Az újság által kiírt voksoláson, melynek során 34 kiválasztott futballista között kellett dönteni, 157 ezer szurkoló nyilvánított véleményt, s ez alapján az Aranycsapat legendás játékosa is bekerült a királyi gárda 110 éves történetének legjobb együttesébe.


Érdekesség, hogy Puskást a középpályások közé sorolta a lap, s ezen a poszton Zinedine Zidane mögött a második legtöbb szavazatot kapta, megelőzve a szintén csapatba került Fernando Redondót és Michelt. Rajtuk kívül további nyolc középpályás szerepelt a jelöltek között.


A kapusok között óriási fölénnyel, a voksok 80 százalékát begyűjtve nyert Iker Casillas. A védők között Roberto Carlos, Fernando Hierro és Sergio Ramos, a csatárok között pedig Alfredo Di Stefano, Raúl és Cristiano Ronaldo került az álomcsapatba.
Spanyol tisztelgés a magyar legenda előtt!

A 2006 novemberében elhunyt Puskás 1958 és 1966 között futballozott a Real Madridban, mellyel ötször hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Ha büszke vagy Puskás Ferencre, nyomj egy lájkot!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Budapest is a rendezők között lesz a 2020-as labdarúgó Eb-n

A Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.


NAPI BOLDOGSÁG