Így táplálkozz, ha vérszegény vagy

A vérszegénység meglehetősen gyakori betegség, mely legtöbbször a nőket érinti, és a vörösvérsejtek számának csökkenése vagy a hemoglobin felszívódásának zavarai állhatnak a hátterében - írja a Házi Patika. 


A vérszegénységnek sok oka lehet, ezek egy része genetikai eredetű, sokkal gyakoribb azonban, hogy valamilyen hiánybetegség áll a háttérben: általában a vas-, illetve a B-vitaminok hiánya okozza a vérszegénységet. A szükséges mikrotápanyagokat étrend-kiegészítők segítségével is pótolhatjuk, de még jobb, ha az étrendünket állítjuk össze olyan ételekből, melyek a vérképzéshez szükséges tápanyagokban gazdagok.

Mit (t)együnk?

Az egyik legfontosabb ilyen zöldség a spenót, mely nagyszerű forrása a vasnak, az A-, C-, E-vitaminnak, a B9-vitaminnak, az élelmi rostnak és a kalciumnak. Naponta legalább fél csészényit érdemes belőle elfogyasztani, hogy a szükséges vasmennyiség egyötödét biztosítani tudjuk. 


A
vörös húsok, illetve a tengeri herkentyűk is nagy mennyiségben tartalmaznak vasat, ráadásul olyan formában, melyet a szervezetünk nagyon hatékonyan tud felvenni. Egy szelet marhahús a szükséges vasmennyiség sokszorosát biztosíthatja - azonban ahhoz, hogy valóban megfelelően hasznosulhasson, vitaminokra is szükség van, ezért a sült mellé köretnek érdemes salátát fogyasztani.



A zabkása igazi szuperétel, nemcsak nagy mennyiségben található benne élelmi rost, de a vasnak és a B-vitaminoknak is nagyszerű forrása. Könnyen emészthető (a székletproblémákat is segít rendezni, sokféleképpen ízesíthető, és gyulladáscsökkentő hatásai is vannak, ezért érdemes naponta fogyasztani.


A
paradicsomot, az almát és a gránátalmát nem elsősorban a vastartalma miatt ajánlott szedni, hanem azért, mert olyan magas a vitamintartalmuk, hogy a segítségükkel az egyéb ételekből bevitt vas hatékonyabban szívódik fel a szervezetünkbe és jobban képes hasznosulni. 


A folytatáshoz kattints!



Forrás: hazipatika.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG