Ismét világverő kéziválogatott épül Magyarországon

A Magyarországon már megszokott munkamódszerektől eltérő szisztémával építené újjá a romokban álló női szakágat a sportág norvég sikeredzője, Karl Erik Böhn.


„Hálás vagyok a magyar szövetségnek, és bízom benne, hogy sikeres lesz a munkám”. MTI Fotó


Először van külföldi vezetője a hazai válogatottnak 


Augusztus végén megszületett a döntés, minek értelmében Mátéfi Eszter megüresedett helyét a norvég sikerkapitány, Karl Erik Böhn vehette át a magyar női kézilabda-válogatott kispadján. A sportágban Magyarországnak soha nem volt még külföldi kapitánya. Az MKSZ (Magyar Kézilabda Szövetség) döntése sokakban ellenérzéseket váltott ki Böhn kinevezésével kapcsolatban. Sokakat megsértett, a magyar szakmai elit egyhangúan nemtetszésének adott hangot, mondván a magyar körülményeket és lehetőségeket csak egy magyar edző ismerheti igazán. Azóta Böhn egy Azerbajdzsán elleni nagyarányú győzelemmel már bemutatkozott a kispadon, legutóbb pedig Debrecenbe látogatott, ahol a magyar kézilabdás lányok mellett kedvesét, Heidi Lökét is megfigyelhette.

A Larvikkal BL-t nyerő, korábbi 126-szoros válogatott Böhn élete legnagyobb kihívásának nevezte a megbízatását. „Egy nemzeti csapat kapitánya lehetek, ráadásul egy idegen országban, ez életem legnagyobb kihívása” – mondta a norvég az m1 kamerái előtt. „Hálás vagyok a magyar szövetségnek, és bízom benne, hogy sikeres lesz a munkám” – tette hozzá bizakodva Böhn. A sikerkapitány bizakodó a jövőt illetően, elmondta, a feltételek adottak, eddig minden jól a megfelelő kerékvágásban halad, remekül érzi magát a „csodás” Győrben, ami szerinte legalább olyan szép, mint Budapest. A magyar női válogatott tagjai nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, ami megadta Böhn számára a szükséges önbizalmat.

A kézilabda jelenti a mindent


„Korábban állítólag problémák voltak a csapaton belüli összhanggal, erről az a véleményem, hogy a csapatmunkában mindig vannak súrlódások, klubszinten és válogatott szinten egyaránt. Ha sikeres vagy a problémák a háttérbe szorulnak, ha nem, akkor pedig előretörnek.” Karl Erik Böhn számára a kézilabda jelenti a mindent, nem csak meccsnapon, hanem a szabadidejében is a kézilabda körül forognak a gondolatai, mint mondja, ez szükséges is a sikerhez.  A módszereivel kapcsolatban kifejtette, azok eltérőek lehetnek a Magyarországon már megszokottaktól. 

„Én is eltérően gondolkodom, mint mások, lehetnek különböző módszereim. De úgy gondolom, a kézilabda alapvetően egy egyszerű sport, én is tanulhatok a magyar kézilabdától. A norvég és a magyar válogatott korábbi meccsein látszott, hogy a norvég válogatott a kemény, hatékony védekezéséből építkezik. Sok labdát szerzett, amiből gyors indításokkal gyors gólokat szerzett, ezzel szétzilálta a magyarok harci kedvét. Hiszem, hogy mst a magyar kézilabda sokkal közelebb kerülhet a norvéghoz, mint valaha is volt. A magyar csapatnak mindig a legjobbak között kell lennie, ez lesz az én feladatom is” – mondta a Böhn.
Női kézilabda Eb-selejtező - fontos győzelem a fehéroroszok ellen. (Forrás: boon.hu)


Kedvesének is edzője volt évekig


Karl Erik Böhnt Magyarországon egyvalaki különösen tárt karokkal fogadta, mégpedig a világ egyik legjobb játékosa, Böhn Győrben játszó kedvese, Heidi Löke. Böhn szerint egy ilyen kapcsolat, mint az övéké akár problémás is lehetne, hiszen évekig nem csak élettársak voltak, hanem alá-fölé rendeltségben is álltak. „Évekig voltam Heidi edzője, de mivel a sportban is a legmagasabb szinten teljesít, könnyű a dolgom vele. Tudom, hogy mennyi energiába kerül mindig a legjobban teljesíteni neki, ezért mindig így viszonyulok hozzá. De egyébként is remekül megértjük egymást, nincs ezzel gond.” 

„Kiváló csapatunk van, ha tovább tudunk fejlődni nehéz lesz minket megverni, remélem a BL-ben is. Örülök, ha Karl ott van a meccseimen, lekopogom, de bízom benne, hogy kivezeti a magyar válogatottat a hollandiai Eb-re, mert akkor talán még ellenfélként is összecsaphatunk” – mondta a Győrben játszó beállós, Heidi Löke. A válogatott előtt hosszú út áll még a Németország elleni Eb-selejtezőig. A válogatott még csak néhány edzésen és egy Azerbajdzsán és Fehéroroszország elleni győztes meccsen van túl az új kapitánnyal, az igazi erőfelmérő azonban a jövő márciusi Eb-selejtező lesz Karl Erik Böhn számára is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szép volt lányok: szenzációs játékkal vertük a norvégokat!

A magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság középdöntőjében 29-25-re legyőzte Norvégiát, így az ötödik helyért játszhat a tornán.

A magyar kapusé a kézilabda Eb legszebb védése (+videó)

Az Európai Kézilabda Szövetség az Eb csoportköre után összeállított egy ötös listát, amelyben a legszebb védések szerepelnek.

Magabiztos győzelem a lengyelek ellen, középdöntős a női kézilabda válogatottunk!

A győri csoport keddi, második fordulójában 29-23-ra győztük le a lengyel csapatot.

Szurkolásra fel: vasárnap indul a női kézilabda Eb!

A magyar női válogatott a legjobb hatot tűzte ki célul, de a játékosok bíznak abban, hogy a szurkolók segítségével egy dobogós helyet is megcsíphetnek.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~


NAPI BOLDOGSÁG