Itt a farsang, áll a bál! – a legötletesebb és legegyszerűbb jelmezekkel



Bizony az osztályban komoly versenyek vannak azon, hogy kinek a legszebb a haja és kinek a legötletesebb a jelmeze. Ilyenkor pedig két lehetőségünk van. Az első szerint elmegyünk egy jelmezkölcsönzőbe, és kibéreljük a gyermekünknek leginkább ruhát. Ám ez igen drága mulatság, ugyanakkor látszik is rajta, hogy ez nem otthon készült. A második lehetőség szerint pedig elővesszük minden kreativitásunkat, és kényelmesen, olcsón és mókázva készítjük el a 2015 évi legötletesebb farsangi jelmezt. Ebben segítünk most nektek!

A jelmezek elkészítéséhez a Kreatív Anyabanya blogot hívjuk segítségül, így ruháinkat a lehető legegyszerűbben tudjuk elkészíteni otthon talált alapanyagokból. Ám ha még egyszerűbben szeretnénk dolgozni, akkor vásárolunk némi plüss anyagot, hiszen az nem foszlik és varrni sem kell. Csak vágni és kötni.


1.  Bagoly jelmez



Szükségünk lesz egy sapkára, amire karton papírból kivágott szemeket ragasztunk kétoldalú ragasztóval, hogy a bál után eltávolítható legyen. Majd egy nagyobb darab barna plüss anyagot a gyermek vállára terítünk. Ezt persze meg lehet festeni egy kis festékkel úgy, hogy tollak is legyenek rajta. Egy régi könyv még kelléknek jól jön, vagy egy kartonpapírra ráírhatjuk, hogy lexikon, és a nyakába akaszthatjuk.


2.  Ősember



Az ősember jelmezhez egy barna és egy állatmintás anyagcsík kell ( kb 40-40cm). A barna anyagot keresztben ketté hajtjuk, alul cikcakkosra vágjuk, majd egy lyukat vágunk, hogy ráhúzhassuk a kicsi fejére. Deréktájon egy madzaggal rögzítjük és az állatmintás anyagot keresztbe rákötjük a barna anyagra. A gyerekek haját csak fel kell tupírozni, és kész az ősember.


3. Malacka



A malachoz egy rózsaszínű plüssből zsákot varrunk, és az aljára 2 lyukat alakítunk ki a lábaknak. A maradék rózsaszínű plüssből hajpántot készíthetünk, majd kézzel fül formákat varrunk rá. Ugye milyen egyszerű?


4. Béka



A béka jelmezhez zöld-sárga ruhát adunk a gyerekekre. Egy zöld sapkára gumidekorból 2 szemet készítünk. Zöld plüssből köröket vágunk ki, a széleit megcakkozzuk, a közepére pedig lyukat vágunk. Már csak zöld kesztyű és zokni kell.


5. Dalmata



A dalmata jelmezhez fehér ruhára fekete festékkel foltokat festünk. Plüss anyagból elkészítjük a füles sapkát és a farkát.

Láthatjuk, hogy nem is olyan nehéz, mint gondoltuk. Egy kis kreativitásra és kézügyességre van csupán szükség.

Heje-huja vigalom! Habos fánk a jutalom. Mákos patkó, babkávé, ez aztán a parádé.


Képek: Kreatív Anyabanya

Szilágyi-S. Erika

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Egy asszonynak két munkahelye van" - az anyák, feleségek láthatatlan munkájának ereje!

Az önkéntes tevékenység és a fizetetlen házimunka gazdasági szempontból láthatatlan (vagyis semmilyen valutában nem definiálják, nem pénzre váltott tevékenység), így ezáltal sokszor presztízs nélküliek is. Ez a társadalmi jelenség pedig leginkább a nőket érinti, ennek egyik oka a hagyományos nemi szerepek között keresendő, ám a mára tömeges női munkavállalás ellenére sem változott ez a helyzet.

Ez kéne legyen a házi feladat a gyerekednek a nyárra!

Reméljük Kati néni nem haragszik, hogy idéztük a gondolatait, és így még több szülőhöz és gyerekhez eljuttatjuk azokat!

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.

A lélek gyógyítói - 3 különleges érv az állattartás mellett

Egy állat érdek nélkül, önzetlenül szeret, és nem érdekli, hogy nézel ki, sikeres és népszerű vagy-e. Neki csak az számít, hogy élsz és léteze

Tappancsok nélkül, kerekesszékben, de mégis ő a világ legboldogabb kiskutyája

Hogyan lehet vidám és egészséges egy kiskutya, aki tappancsok nélkül látta meg a napvilágot? Egy szerető gazdival és otthonnal.


NAPI BOLDOGSÁG