Jövőre is marad a sport emelt szintű támogatása

A sport területén 2012-ben fontos feladat a londoni olimpián és paralimpián történő részvétel biztosítása, melyhez a sportolók eredményes felkészülésének elősegítésén túl olyan feladatok is kapcsolódnak, mint a doppingellenes tevékenység támogatása - olvasható a jövő évi büdzsé Országgyűlésnek pénteken benyújtott tervezetében.

A 2012. július 27-én kezdődő londoni ötkarikás játékokon és az azt követő paralimpián való részvételre 570 millió forintot biztosít az állam. A versenysport és az olimpiai felkészülés szakmai támogatására 2,472 milliárd forint szerepel a költségvetésben, a doppingellenes tevékenységre pedig 183,5 millió. Jövőre folytatódik a debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója, az ezt irányító kft. működésére 208 millió, a rekonstrukcióra 3,542 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A dokumentumban rögzítettek szerint a versenysport mellett a szabadidősport és a diáksport támogatása is fontos célja a sportot felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak (NEFMI), csakúgy, mint az utánpótlás-nevelési feladatokhoz való hozzájárulás. Szabadidősportra 413,3 milliót, diáksportra 335,2 milliót, utánpótlásra 1,22 milliárdot tervez a tárca jövőre.

Folytatódik az országos sportági szakszövetségek akadémiai rendszerének kialakítása, és a tárca hozzájárul a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) utánpótlás-neveléssel összefüggő feladataihoz is - a kettő összesen 1,9 milliárdot tesz ki. Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatok támogatása 960 millióba kerül majd. "Az elmúlt 20 év legmagasabb állami támogatását adta a sportnak a kormány idén. Mivel a sport kiemelt stratégiai terület, ezért a NEFMI büdzséjén belül a sport költségvetési támogatása jövőre is tartja majd az idei, emelt szintet. Emellett meg kell jegyezni, hogy a kormány plusz 570 millió forintot biztosít az olimpiai kiutaztatáshoz is" - nyilatkozta Czene Attila, a NEFMI sportért felelős államtitkára.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.

Magyar ünnep a Paralimpián: 24 óra alatt két hatalmas siker egy úszónőtől!

A magyar paralimpiai delegáció közel nyolvan elhivatott sportolóból áll, akik büszkén utaztak ki az idei riói játékokra, hogy képviseljék hazánkat.

Elkezdődött a 2016-os Paralimpia is! (+videó)

Az olimpiai játékok úgymond kistestvére a paralimpia, mely idén 15. alkalommal kerül megrendezésre és ahol a sportolók szintén hihetetlen emberi teljesítményekről tesznek tanúbizonyságot!

Egy olasz faluban elevenedik meg gyermekkorunk álma: vegyél részt a bújócska-világbajnokságon!

Ki ne bújócskázott volna rengeteget gyermekkorában? Esős napokon a lakásba, házba beszorulva, ragyogó napsütésben a kertben viháncolva játszottuk a klasszikus, örök kedvenc mókát.


NAPI BOLDOGSÁG