Ez nem feltétlen a munkavállalók moráljának csökkenése miatt van, de sokkal inkább a világ felgyorsulása, folyamatos változása és fejlődése okozza ezt. Tény az is, hogy az idősebb generációk kevésbé bátran váltanak, mint a most induló pályakezdők, akik még keresik az útjukat, és igyekeznek kipróbálni magukat. 

Kell-e lelkiismeret-furdalást éreznünk, ha váltani szeretnénk?

Az állásmódosításnak számtalan oka lehet. 

Lehet, hogy a cégünkben nincs (több) előrelépési lehetőség, vagy a cég gazdaságilag valami miatt instabil állapotba került; lehet azért is, ha emberileg nem értünk egyet cégünk irányelveivel, vagy elviselhetetlenné vált a munkatársi légkör. Rosszabb esetben azért is kell gondolkodnunk új állás keresésén, mert hibákat követtünk el, és az lett a vége, hogy elbocsátanak a jelenlegi helyről.

Bármi is az ok, két fontos szabályt be kell tartanunk ahhoz, hogy lelkiismeret furdalás és konfliktusok nélkül indulhassunk útnak.

Első szabály: Legyünk őszinték, és ne taktikázzunk!

Mit is jelent ez? Azt jelenti, ne akarjunk azzal fizetésemelést, vagy előléptetést vagy bármi mást kicsikarni, hogy úgy teszünk, mintha új cég felé tekintgetnénk, pedig valójában nem is akarunk váltani. Ez a fajta taktikázás bonyolultságot, ellenérzést válthat ki, és ennek aligha lesz jó vége. Az is megtörténhet, hogy tényleg keresünk új céget, de taktikázási célzattal, a régi munkahelyről elengednek, mire kiderül, az új vállalat nem tart ránk igényt... Ez a két szék közé esés klasszikus esete, és innen sokkal nehezebb talpra állni. Ha a régi munkahelyünk elveszíti a bizalmunkat, még ajánlást sem biztos, hogy kapunk, ami rossz taktika. Nem beszélve arról, hogy az ezt követő állásinterjúkon nehezebb lesz őszintén megmagyarázni, miért is hagytuk ott az előző munkahelyet.

Ha tehát menni akarunk, menjünk. Ha eldöntöttük, tájékoztassuk idejében a vezetőnket és kollégáinkat, hogy ne derült égből villámcsapásként érje őket a hír, és fel tudjanak  készülni arra, hogy az egyik poszt betöltetlen marad. A távozás amúgy sem megy egyik pillanatról a másikra, mivel van úgynevezett „felmondási idő”.

Az új állás keresésekor is tartsuk fenn őszinteségünket. Meg kell mondanunk, hogy még van állásunk, és el akarunk jönni. Ki kell fejtenünk az okainkat, és azt is jeleznünk kell, hogy nem hagyhatjuk ott a jelenlegi cégünket egyik napról a másikra. Nyíltságunk és a régi cégünkhöz kötődő lojalitásunk és felelősségtudatunk igencsak szimpatikus lesz a személyzeti és szakmai vezető szemében. 

Második szabály: Távozzunk emelt fővel úriemberként/úrihölgyként.

Fontos, hogy a cégnél töltött utolsó időszakban ne „lazuljunk el”, ne váljunk könnyelművé, felelőtlenné. Az utolsó munkanapig mindent végezzünk úgy, mintha még hosszú évek állnának előttünk. Ez biztosítja tisztességünk megőrzését, másrészt az új munkaadónk minden bizonnyal leinformál majd minket, és nem mindegy, mit mondanak rólunk azok, akik már ismernek. 

Hagyjuk úgy hátra pozíciónkat, hogy azt valaki más könnyen elfoglalhassa, és rövid időn belül betanulhasson, és sikerre vigye. Ehhez precízen kell leírnunk, hogy mit és hogyan csináltunk: mi a munkamenet, milyen munkakapcsolatokat alakítottunk ki kollégáinkkal, mit hol találnak, mihez hogyan lehet hozzáférni, stb. 

Ha kisebb munkahelyi problémák miatt gondolkodunk váltáson, nem megoldás a távozás. A nyílt kommunikációval a legtöbb probléma megoldható. Ha mégis olyan döntésre jutunk, hogy távozunk, tegyük ezt úgy, hogy a sérelmeinkről levesszük a figyelmet, nem rágódunk tovább rajtuk, és magunk mögött hagyjuk a múltat. 

Távozzunk emelt fővel, lelkiismeret-furdalás nélkül, és kezdjünk új életet.

A cikk Az álláskeresés kézikönyve című könyv írásaiból építkezett

Támogatta: Beck&Partners