London 2012 - Kevesebb, mint kétszáz nap a rajtig

Kevesebb, min kétszáz nap múlva, július 27-én kezdődik el hivatalosan a londoni olimpia, amelyre a hazai ötkarikás szervezet (MOB) összesítése alapján mostanáig 83 magyar sportoló szerzett indulási jogot.

 
undefined

Éremeső Londonban 1908-ban és 1948-ban is


A brit főváros 1908 és 1948 után harmadszor rendez nyári játékokat. Az előzőeken a magyarok sikeresen szerepeltek: előbb három arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal tértek haza, majd tíz első, öt második és 13 harmadik helyezést gyűjtöttek be. 1908-ban először fordult elő, hogy a magyarok három számban győztek, míg az 1948-as olimpia az abszolút sorrendben is a legeredményesebbek közé tartozik.

2012-es remények


Az idei nyári játékokra utazó magyar csapat létszámát jelentősen befolyásolja, hogy a női vízilabdázóknak, illetve a férfi kézilabdázóknak sikerül-e indulási jogot szerezniük. Ez tavasszal eldől, s addigra nagyjából az is látható lesz, hogy Borkai Zsolt MOB-elnök 120-140 főre vonatkozó várakozása mennyiben teljesül. A MOB értékelése szerint - az elmúlt évek eredményei alapján - továbbra is megvan minden esély arra, hogy a nemzetek rangsorában az első húsz között végezzen Magyarország a versenyek zárultával. 

Doppingmentes felkészülést és versenyzést vár a MOB


A hazai ötkarikás testület számára fontos a doppingmentes felkészülés, illetve szereplés, ezért elrendelte, hogy az olimpiáig hátralévő időben minden kvalifikált sportolónak kötelező részt vennie legalább egy alkalommal a Magyar Antidopping Csoport (MACS) által rendezett felvilágosító előadáson. Molnár Zoltán  MOB-főtitkár az elmúlt időszakban többször is hangsúlyozta a zéró tolerancia elvét. Ennek megfelelően az, aki a játékokon doppingvétséget követ el, örökre kizárja magát az olimpiai mozgalomból. A MOB fontosnak tartja a kvalifikációs eredmények tisztaságát is, ezt szem előtt tartva rögzítette, hogy az indulási jog megszerzését követően mindenki köteles 24-48 órán belül doppingvizsgálatra jelentkezni. Az olimpiára történő kiutazást megelőzően minden csapattagnak legalább három alkalommal kell átesnie doppingvizsgálaton úgy, hogy ebből az utolsó az elutazás előtt 48 órával történik majd.

Fogadalomtétel a Művészetek Palotájában, akkreditáció a Gatwick repülőtéren


A magyar olimpiai csapat nem a Heathrow, hanem a Gatwick repülőtérre érkezik a londoni olimpiára, mert a Malév, a magyar csapat szállítója csak az utóbbi repülőteret használhatja. Ott kerül sor az olimpikonok akkreditációjára - Borkai Zsolt MOB-elnök kérésére és Sebastian Coe, a szervezőbizottság (LOCOG) vezetőjének engedélyével. A kiutazást megelőzően a magyar csapat gyűlése és fogadalomtétele június 22-én lesz a Művészetek Palotájában.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

Betiltották a mobilozást egy francia étteremben, hogy beszélgessenek egymással a vendégek

Hean-Noël Fluery a vidámság és a szórakozás nevében betiltotta a mobiltelefonok használatát az asztaloknál.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Olyan kincsre leltünk a 80-as évekből, amitől kifekszel: A nap, mit, a hónap poén videója!

No kérem, az aki még emlékszik Jane Fonda lábszármelegítős aerobic-videóira, dobjon el mindent, kincset leltünk...


NAPI BOLDOGSÁG