Moszkvában aranyérmes lett a magyar női váltó

A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat első lett a moszkvai öttusa-vb váltóversenyében.
A magyarok két pont előnnyel várhatták a lövészettel kombinált futást, így Kovács Sarolta és a csehek első embere egyszerre rajtolhatott, őket három mp múlva követte a brit csapatból Katy Burke.

Az egyéniben második Kovács kiválóan futott és két kör után 14 mp előnnyel adta át a váltást Gyenesei Leilának, aki tartotta a távolságot üldözőivel szemben. Burke nem remekelt, viszont vészesen közeledni látszott a német csapat, amelynek második tagja, Eva Trautmann feljött a második helyre. A befutó Tóth Adrienn az első sorozatban többet is hibázott, a németek utolsó versenyzője, az olimpiai bajnok Lena Schöneborn viszont jól célzott, s 10 mp-re csökkentette a különbséget. Az Eb-ezüstérmes Tóth a második sorozatban pontosabban lőtt, Schöneborn keze ugyanakkor megremegett, így 27 mp-re nőtt a magyar csapat előnye. Amikor Tóth a csarnokon kívüli szakasz után ismét befutott az Olimpijszkijbe, már látszott, hogy a német nem éri utol. "A németekkel szemben legalább másfél perces előny az, ami elég szokott lenni, most csak 40 mp volt - mondta Tóth Adrienn - A lövészet első sorozatánál is azért izgultam, mert 20 mp körüli volt az előnyöm. Bevillant, hogy az Eb-n 28 mp-em volt, s Schöneborn leelőzött. A második körben már jobban céloztam, ő hibázott, én még futásban kiadtam magamból mindent."  "A kombinált számon múlott a siker - nyilatkozott az egyéniben ezüstérmes Kovács Sarolta. - A vívásban jó lett volna nagyobb előnyt szerezni a németekkel szemben, velük számoltunk az első pillanattól kezdve, ők a nagy ellenfelek. Remélem még vár ránk sok-sok hasonló győzelem."
Tóth Adrienn ugrat Obryad nevű lovával a női csapatverseny lovaglás számában, a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.MTI Fotó: Földi Imre
"A 40 mp nagyon karcsú előnynek számít a németekkel szemben, de most nem tudták behozni - mondta Gyenesei Leila. - Voltak mélypontok a nap során, de a győzelemnél nem ezzel foglalkozik az ember. Három éve is nyertünk vb-t, de akkor az év csapata szavazáson nem volt esélyünk, mert olimpiai esztendő volt. Idén viszont szeretnénk nyerni, a vb-arany és -ezüst mellett ott van a két Eb-arany váltóban és a hagyományos csapatversenyben." Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a három versenyző végig csapatként küzdött: "Nagyon izgalmas versenyt láttunk, hihetetlenül szoros rajttal az utolsó számban. Sokesélyes volt a váltó, de a lányok visszavertek minden támadást, előbb az angolokét, majd a németekét. Ez egy nagyon fiatal csapat, amely már bizonyított, még sok lehetőség van benne." A magyar női együttes tehát a hagyományos csapatversenyben szerzett ezüstérem után ezúttal a dobogó legfelső fokára állhatott fel, egyben visszavágott a németeknek. A magyarok egy arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel állnak a vb szerdai zárónapja előtt.
Kovács Saroltát Gyenesei Leila váltja az úszószámban a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon, ahol a Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású csapat képviselte színeinket. MTI fotó: Földi Imre

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Ha tehetném, mindenkinek adnék egy darabot az aranyérmemből" - jó, hogy vannak olyan példaképeink, mint Szilágyi Áron

A Rio de Janeiró-i Karióka Arénában adott nyilatkozata után csütörtök délelőtt Facebook-oldalán köszönte meg a szurkolást és a neki küldött üzeneteket Szilágyi Áron.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Nehéz elhinni, hogy ezek metróállomások: 15 elképesztő megálló a nagyvilágból! (képriport)

Fantasztikus állomások, melyeket tekinthetünk akár műalkotásoknak is.

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!


NAPI BOLDOGSÁG