Sopronba jön az amerikai női kosárlabda-válogatott

Október 9-én az olimpiai bajnok amerikai válogatottal játszik felkészülési mérkőzést saját közönsége előtt az UNIQA Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata.

"Hosszas egyeztetés végére került pont a napokban, melynek eredményeképp büszkén jelenthetem be, hogy fennállásunk során harmadszor mérkőzhetünk meg az amerikai női válogatottal, és most már másodszor Sopronban - idézte Török Zoltán ügyvezetőt a klub honlapja. - Mindez bizonyítéka annak, milyen előkelő helyen szerepel klubunk a női kosárlabda-társadalomban, mutatja, hogy nemcsak Európában, hanem a világ más részein is elismerik a csapatunknál folyó magas színvonalú munkát."
Sopron női kosárlabdacsapata ünnepli idei bajnoki címét áprilisban. (Fotó: Böröcz Tamás, wb-sopron.com)
A klubelöljáró hozzátette: reményeik szerint az amerikai csapat a legerősebb keretével érkezik, rövid európai túrájának záró fellépésére. A bajnok soproni klub az Euroliga-rajt előtt három nappal sorra kerülő mérkőzés alkalmával búcsúztatja az aktív játéktól visszavonuló Eördögh Editet.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Mi a legfontosabb az életben?" - a sajtótájékoztató, amit mindenkinek látnia kell!

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Sarunas Jasikevicius, a litván Zalgiris Kaunas vezetőedzője. Az átlagosnak induló kérdezz-felelek akkor vett váratlan fordulatot, mikor az egyik riporter megkérdezte, hogy lehetséges az, hogy a csapat egyik kulcsjátékosa gyermeke születésénél van ott a csapat meccse helyett.

15 ritka fotó, melyet még nem láttál (ezúttal a történelem mosolygósabb oldaláról!)

Minden fénykép mögött egy történet, egy különleges, egyszeri pillanat rejtőzik. A most következő fényképek egyike sem ábrázol sorsfordító pillanatot, de mégis rendkívüliek.

Egy szerelem képei: az Obama sztori

989-ben egy intelligens és felelős munkában dolgozó hölgy felvett a munkaadó jogi cégéhez egy nyári gyakornokot a Harvard képzésről. A fiatal nő Michelle Robinson volt. A gyakornok pedig Barack Obama.

Sokkal több olimpiai érem megszerzése fűződik magyar névhez, mint gondolnád!

Igazán büszkék lehetünk a Károlyi házaspárra, akiknek köszönhetően most az amerikai tornászlányok ülnek a világ tetején!

Kodály Esti dalát ilyen gyönyörűen éneklik amerikai középiskolások (+videó)

Az Esti dal Kodály Zoltán egyik legismertebb kórusműve. Az egyneműkar az 1930-as évek teremtő korszakában született. A partitúra többek között még kínai, dán és héber szövegekkel is megjelent, pár napja pedig amerikai diákok adták elő magyarul, egyben lenyűgözően szépen...


NAPI BOLDOGSÁG