Tanuló sportolók, sportoló tanulók

A gödöllői Szent István Egyetem és a Magyar Futball Akadémia kedden együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a felsőoktatási intézmény segíti a fiatal kispesti labdarúgók továbbtanulását.


undefined

"Intelligens futballistákat szeretnénk képezni, a célunk az, hogy a sportolók tanuljanak, a tanulók pedig sportoljanak" - nyilatkozta az MTI-nek George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa. - A legtöbb felsőoktatási képzésben egy élsportolónak lehetetlen részt vennie, főként az időbeosztás miatt, a Szent István Egyetem ebben segít. Még a szerződés aláírása előtt kint voltak nálunk az intézmény képviselői, és azt kell mondjam, óriási érdeklődés volt a játékosok körében."

"Akár egyéni tanrenddel is szeretnénk megteremteni a sportolóknak a megfelelő időkeretet, ugyanakkor szó sincs arról, hogy teljesítmény nélkül diplomát kapjanak. Mi abban próbálunk segíteni, hogy a vizsgáig való menetel nyugodt körülményeit megteremtsük. Ez jó az egyetemnek és jó a játékosoknak is" - mondta Solti László, az egyetem rektora. A határozatlan időről szóló megállapodás kapcsán Szalai László, a Magyar Futball Akadémia vezetője hozzátette: a következő érettségiző osztály diákjai előtt "már nyitva áll az egyetem kapuja", reményeik szerint pedig sok játékos választja majd ezt a továbbtanulási lehetőséget. 

A gödöllői egyetem szeptember elején több sportszövetséggel és sportszervezettel, így a Magyar Atlétikai Szövetséggel, a Magyar Kézilabda Szövetséggel, a Magyar Vízilabda Szövetséggel, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, valamint a Ferencváros kézilabda- és vízilabda-szakosztályával kötött hasonló megállapodást az "Aegon-SZIE tanulj és sportolj" elnevezésű program keretében.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!

Íme a tó, ami minden évben eltűnik, majd újraszületik!

Festői látványt nyújt az évente eltűnő, majd felbukkanó tó Ausztriában.

Mióta nem hiszed magadról, hogy valóban szép vagy? Egy felrázó kisfilm, amit minden hölgynek látni kéne (+videó)

A nők maximum 4%-a vallja magát szépnek. Vagyis 10 nőből minimum 9 nincs tisztában azzal, milyen sugárzó valójában. Most azonban méltó helyére emeljük a valódi szépséget!


NAPI BOLDOGSÁG