Testünk mozgatórugói: a biokatalizátorok


A reklámok egyfelől felszólítanak: „egyél”, „fogyassz”, de másfelől figyelmeztetnek is: „fogyjál”, „légy karcsú”. És mindez feloldhatatlan ellentéteket eredményezhet számunkra. Nem könnyű tehát eligazodni, és megtalálni ezen a téren is a helyes, megnyugtató utat. 


A valós éhség felismerése

Az arany középút kezdődhet azzal, hogy érdemben foglalkozunk élelmiszereink tápanyag tartalmával, ami egyben meghatározza, azok biológiai értékét is. A biológiai érték pedig annál nagyobb, mennél jobban fokozza a szervezet fejlődését, mennél későbbre tolja ki az öregedést, fokozza a szervezetünk ellenálló képességét, vagy elősegíti a beteg szervezet gyógyulását.

A tápanyagokat három csoportba soroljuk: testépítő anyagok, energia források, és biokatalizátorok - ez utóbbiak fontosságáról ejtünk most pár szót. 



Testünk biokatalizátorai

A biokatalizátorok legfontosabb szerepe az élő sejtek kémiai vezérlésében van. Ezek segítségével az élő sejtek képesek a fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat, és az ásványokat kezelni, átalakítani olyan más és más kémiai formába, amire a szervezetnek éppen az adott pillanatban szüksége van.

Legfőbb biokatalizátorok a vitaminok, és az olyan ásványok is amelyek a test felépítésében nem is vesznek részt. További jelentős szerepük van az enzimeknek is, mert a szervezetben lejátszódó, főként emésztési folyamatokat ezek a speciális fehérjék katalizálják.

A szervezetben felhalmozott biokatalizátor készlet meglehetősen ellenálló szervezetet biztosít a legkülönbözőbb külső behatásokkal szemben. Ehhez azonban szükséges, hogy táplálkozásunk minőségi legyen, vagyis ne vegyük félvállról azt, ami a tányérunkra kerül.  

Katalizátor hatású ételek

Alapvetően a minőségi (BIO minősített) ételek jöhetnek számítása, ha komolyan szeretnénk szervezetünk energiaszintjét növelni. Erre kiváló lehetőséget biztosítanak a "szuperfoodként" is számontartott gabonafűlevek és gabonacsírák. Ha igyekszünk megtartani a kiegyensúlyozott, tápanyagban gazdag táplálkozást, akkor a fűlé és csíra, mint kiegészítő biokatalizátor jöhet számításba, hogy testünk tápanyagigénye valóban ki legyen elégítve. 

Azonban, ha immunrendszerünk nem áll a helyzet magaslatán, pláne érdemes megerősíteni a javasolt szuperfoodokkal. Ezek otthoni előállítása ugyan macerás, de érdemes megpróbálni. Ha lehetőségeink mégsem engedik, akkor ma már számos megoldás közül válogathatunk. Mi magunk is kipróbáltunk néhány lehetőséget, és leginkább a komplex, csíra és fűlé kombinációjának esszenciális kivonata éreztette áldásos hatásait! 


Tudj meg róla többet: 

Aminek egyedüli mellékhatása a tiszta egészség


Szerző: Pozitív Nap 

Partner: Reverde.hu

1 db Reverde kapszula hatóanyag tartalma megegyezik 40 dkg gyümölcsével, mindez összesen 66 forintba kerül. Mit kapsz ennyiért? Energiát, testi-lelki frissességet, erőt, vitaminokat és ásványianyagokat. Mi helyett? Energiaitalok, kávé, műkaják, cigaretta és még sorolhatnánk. Melyiket választod gyermekednek, és önmagadnak?!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG