Az ünnep a megállás, a megpihenés és a visszatekintés ideje – kellene, hogy legyen. A szemlélődésé. A tétlenségé. És nemcsak a múlt lezárása – hanem erőt merítés a jövőre, az előttünk álló küzdelmekre, feladatokra.

Goethe szerint a tevékeny és termékeny élet egy különös kettős ritmusból tevődik össze. A befogadás és a létrehozás kettős ritmusából. A befogadás a nőiség jegyében áll. A létrehozás férfias, mondja ez az „önéletrajzi ember”. Olyan ez, mint az alvás és az ébrenlét kettős ritmusa vagy éppen a tél és a nyár váltakozása (a közbeiktatott átmenetekkel, ősszel és tavasszal).

Az ünnepek bekapcsolnak – be kellene, hogy kapcsoljanak minket – a természet, mondhatnám, a naprendszer nagy ritmusaiba. Ha hagyjuk. Ha hagynánk. És akkor talán jobban megértenénk saját magunkat és gyerekeinket is abban, hogy nem tudunk mindig egyenletesen teljesíteni, hanem az igazán fontos dolgokhoz akkor lesz érzékünk, és akár csak rövid ideig tartó, de intenzív türelmünk, ha a pihenésre is hagyunk időt magunknak.


Ha van erőnk a pihenés körülményeit is megteremteni. Az ünnepét. Mert ehhez is erő kell. És elszánás. Szeretni kell a munkát ahhoz, hogy sikerüljön. Pihenés – ünnep – szeretet. Összetartoznak. Jót tenne nekünk és gyerekeinknek is, ha ezen néha el tudnánk gondolkozni. És az ünnep: figyelmeztetés. A világhoz, a természethez tartozol, nem vagy egyedül!

Témába vág: Így nevelhetsz boldog gyermeket!

Szerző: Dr. Vekerdy Tamás