Vizes-vb - Cseh Laci megszerezte a harmadik magyar érmet

Cseh László bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.
Cseh Laci a harmadik magyar bronzzal. Fotó: MTI
A szám magyar olimpiai ezüstérmese gyengébb első száz után remek hajrával csapott célba harmadik helyen a két amerikai, a világcsúcsot úszó (1:54.00 p) Ryan Lochte és Michael Phelps (1:54.16 p) mögött.
Cseh 1:57.69 perc alatt teljesítette a távot, mindössze három századdal maradt el a szerdai középdöntőben elért idejétől, s így a 200 méter pillangó csalódását követően - melyen nem sikerült fináléba kerülnie - az idei vb-n második számában megszerezte első érmét. A magyar sportoló a 200 vegyes Európa-bajnoka, s a mostani a negyedik világbajnoki érme ebben a számban, összességében pedig nyolcadik alkalommal állhatott világbajnoki dobogóra.
"Nagyon örülök az éremnek, az időeredményemnek azonban már nem annyira, jobbat vártam. Igaz, az egyéni csúcsommal sem kerültem volna előrébb. A végét nagyon meghajtottam, mert a brazil jócskán előttem járt, a hajrám most ennyire volt elegendő. A vb-bronz mindenesetre mentálisan jót tesz, remélem, hogy fel fog dobni a 400 vegyesre" - mondta Cseh László.

Lochte saját, a 2009-es vb-n elért 1:54.10 perces világrekordját döntötte meg most, melyet még szuperdresszben ért el. A 1:54.00-ás rekord különösen úgy értékes, hogy az "űrruhák" 2009 utáni betiltása óta ez a sportág első világcsúcsa. A 200 méter pillangón szerdán győztes Phelps a 200 méter gyorshoz hasonlóan újra csak második lett Lochte mögött, ugyanakkor az 1:54.16 perces eredménye egyéni rekord, mellyel a 2008-as pekingi olimpián elért perces idejét javította meg.

Cseh László a magyar csapat harmadik dobogós helyét, s egyben harmadik bronzérmét szerezte meg Sanghajban Gercsák Csaba (5 km, nyíltvízi) és Kis Gergő (800 m gyors) után.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Amikor egy bálna befigyel a 'szelfin'

A selfie és a photobomb(ed) mára divatos és gyakran használt kifejezések. De vajon milyen, amikor egy bálna photobombol egy selfiet?

Mindenki tanuljon meg úszni - hamarosan medence lesz az egész világból

Rajtunk múlik, hogy milyen gyorsan fog elérkezni ez az idő! Annak ellenére, hogy a tengerszint emelkedése egy lassú folyamat és megállíthatatlannak tűnik, ha teszünk ellene, akkor a lassú változást is elő tudjuk segíteni!

A boldog pillanat, amikor ötezer kiskacsa startol egyszerre a tóba

A kacsák külön-külön is imádni valóak, de ha tömegesen látjuk őket, akkor valósággal olvadásnak indul az ember szíve.

Tudtad, hogy magyar volt a világ első paralimpikonja, aki épek között lett a legjobb úszó és pólós

Életéből Amerikában már filmet készítettek volna, az holt biztos. Nem csak azért, mert egyszerre két sportágban verte kenterbe a világot, nem csak azért mert mindezt fél lábbal tette az épek között, hanem mert kiváló ember, kiváló sportoló és igazi nemesen küzdő jellem volt. Ő volt Halassy Olivér, egy igazi magyar hős, akinek nevét mindenkinek ismernie kellene.

Néha kegyetlennek tűnik a babaúszás, amikor a kicsi levegőért kapkod- mégis nagyon hasznos (+videó)

A következő képsorok sok szülő idegeit felborzolhatják, ám fontos, hogy a kicsik megtartsák magukat a vízen, így elkerülve azt, hogy belefulladjanak a vízbe...


NAPI BOLDOGSÁG